Koronavírus: tudni fogjuk-e, milyen oltást kapunk?

Ahogy újabb védőoltásokkal bővül a hazai vakcinapiac, úgy merül fel egyre több kérdés ezekkel kapcsolatban. Honnan tudjuk, hogy melyik védőoltást fogjuk kapni? Valóban azt adják be, amit várunk? Lehet-e trükközni a vakcinákkal? A többi között ezekről kérdeztük Kunetz Zsombor orvost, egészségügyi szakértőt.

Miközben apránként újabb Pfizer-BioNTech és Moderna-vakcina szállítmányok érkeznek, és néhány napja az AstraZeneca koronavírus elleni védőoltásának használatát is engedélyezte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), a hazai oltási kedv nem igazán ugrott meg. Továbbra is sok a bizonytalankodó, vagy az oltás beadását ellenző, ami az átoltottság elérése szempontjából nem szerencsés.

Magyarországon a tervek szerint hamarosan két új, koronavírus elleni oltóanyaggal is olthatnak. Oroszországból egymillió adag érkezik majd a Szputnyik V-ből, melynek biztonságos alkalmazása a fejlesztés és a klinikai tesztelés átláthatatlansága, valamint a dokumentáció hiányossága miatt tudományos körökben egészen a közelmúltig kérdésesnek tűnt. Az OGYÉI ugyan engedélyezte használatát, de külsős szakértők fontos adatok hiányában nem tartották biztonságosnak. Emellett a kormány ötmillió adagot vásárol a kínai Sinopharm egyik vakcinájából is, amit a gyártó országon kívül eddig csak az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben engedélyeztek. Ahogy arról korábban a HáziPatika.com is írt, Kínában ezt már két másik oltóanyaggal együtt sürgősségi oltóprogram keretében július óta használják. Ennek ellenére nincsenek hivatalos adatok a biztonságosságáról, hatékonyságáról és várható mellékhatásairól.

koronavírus elleni oltás
Egyre több ember szerez oltással védettséget az új koronavírussal szemben. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Többek között ezek miatt is berzenkedik az oltásra vállalkozók jelentős része a kínai, vagy akár az orosz vakcinától - noha utóbbiról egyre több biztató adat kerül napvilágra -, és helyettük inkább az Amerikában, valamint az Európai Unióban eddig jól teljesítő, tudományosan elismert Pfizer-BioNTech, Moderna, vagy éppen az AstraZeneca vakcináját szeretnék megkapni. Másoknak viszont éppen az új technológiával gyártott, eddig széles körben nem használt m-RNS-alapú oltásokban (Pfizer, Moderna) nincs bizalma. Ahhoz, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát és elköteleződhessen az oltás mellett, arra lenne szükség, hogy mindegyikről hiteles és megbízható forrásból tájékozódhassunk, és szabadon választhassunk az oltóanyagok közül. Csakhogy erre egyelőre nincs lehetőség. Jelenleg kizárólag azok kaphatnak védőoltást, akik regisztrálnak a vakcinainfo.gov.hu-oldalon, és azok is csak azt, ami jut, ha az oltási rendben rájuk kerül a sor.

A gyors átoltottság a legfontosabb, de nem bármi áron

"Az lenne a cél, hogy minél gyorsabban meglegyen az átoltottság, vagyis a lehető legtöbb ember megszerezze a SARS-COV-2 vírus elleni védettséget. Ehhez viszont másfajta oltási módszerre lenne szükség. El kellene kezdeni tesztelni azokat, akik védőoltást kapnak, hogy kiderüljön, kimutatható-e a szervezetükben koronavírus elleni ellenanyag. Ha elfogadjuk a kormány becslését, miszerint a lakosság 25 százaléka - vagyis körülbelül 2,5 millió ember - már áteshetett a fertőzésen -, és figyelembe vesszük, hogy a járvány szeptemberben indult be igazán, akkor sokak szervezetében még mindig kell termelődnie ellenanyagnak. Több kutatás is azt állítja, hogy az antigének akár nyolc hónapig is mérhető szinten kimutathatók" - magyarázza Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő. Ami azt jelenti, hogy mivel ezek az emberek egyelőre védettek, nem lenne szükséges azonnal beoltani őket. Kunetz Zsombor szerint ha helyettük azok kerülhetnének előrébb a sorban, akik szervezetében nincsenek kimutatható antigének, gyorsabban el lehetne jutni a nyájimmunitás megszerzéséhez. A helyzet viszont nem ennyire egyszerű. Egyrészt láthatóan nincs semmiféle törekvés 2,5 millió ember antigén-tesztjének elvégzésére - ehhez a kormánynak biztosítania kellene a szükséges anyagi és emberi erőforrást -, másrészt érzékelhetően nő a bizalmatlanság az oltásokkal szemben. Sokan nem az immunvédelem megszerzésének lehetőséget látják benne, hanem veszélyforrást, és felteszik maguknak a kérdést: vajon kell-e nekik egy "sebtében kifejlesztett" vagy "egy ki tudja milyen kínai, esetleg orosz oltás". És mi lesz, ha csak ezeket kaphatják meg.

Tudható, hogy a kormány 17,5 millió adag oltást kötött le, mely attól függően, hogy hány dózisban kell beadni, körülbelül 8,75 millió ember beoltására lesz elegendő. Ám, hogy pontosan miből mennyi lesz, arról egyelőre csak találgatások vannak. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője korábban azt nyilatkozta, hogy a Pfizeren felül 11,5 millió más különböző oltóanyagot rendelt meg a kabinet. Részletek!

"Jelenleg nagy az ellenállás a kínai oltóanyaggal szemben. Nem arról van szó, hogy esetleg rossz, hanem arról, hogy mivel nincs róla információ , az emberek nem szívesen választanák" - vázolja a problémát Kunetz Zsombor. Mint mondja, éppen emiatt jelenleg ő sem kérné ezt a vakcinát, a többit - köztük a Szputnyik V-t is - viszont bevállalná. Az orosz oltóanyag harmadik klinikai fázisának időközi vizsgálati eredményét ugyanis időközben a szakmai körökben elismert Lancet orvosi folyóirat is lehozta. Ami már önmagában garanciát jelenthet a biztonságosságra. Az ismertetett eredményekből többek között az is kiderül, hogy az orosz vakcina hatékonysága 91,6 százalék, és beadása után nem kell komoly mellékhatásoktól tartani.

Ki mit kap?

Sokakban felmerül a kérdés, ha regisztrál az oltásra, és végre sorra kerül, valóban azt az oltóanyagot kapja-e, amit ígérnek. Kunetz Zsombor szerint oltóanyagcserével nem nagyon lehet "trükközni". "Ahhoz, hogy az oltást valaki megkapja, alá kell írnia egy beleegyező nyilatkozatot, amiben pontosan benne van, hogy melyik oltóanyagot adják be. Vagyis mindenki tudja, mit fog kapni. A végén pedig egy oltási igazolvánnyal távozhat, amiben azt is feltüntetik, hogy melyik ampullából kapta a vakcinát: a gyártási szám is szerepel benne" - magyarázza.

Véleménye szerint olyan nem fordulhat elő, hogy valaki Pfizer-oltóanyagot vár, abba egyezik bele, és helyette mondjuk Szputnyik V-t, vagy kínai vakcinát lőnek be neki. "Ez több okból sem lehetséges. Egyrészt a nyugati oltóanyagokat az Európai Unión keresztül vásárolja a kormány. Ezeknek a gyártási száma pontosan követhető, ahogy az ezekkel beoltottak is. Gyorsan kiderülne, ha mással oltanának . Másrészt azt a blamázst, hogy mást ígérnek és mást adnak be, sem a háziorvosok, sem az oltóközpontban dolgozó orvosok nem vállalnák" - oszlatja el az ezzel kapcsolatban esetlegesen felmerülő aggályokat Kunetz.

Miért nem látjuk a fiolán szereplő címkét az oltásnál?

Ahogy arról nemrégiben az egyik oltást kapó orvos a Qubit.hu-n beszámolt : az is kételyt szülhet a beadott vakcinával kapcsolatban, hogy nem lehet látni a fiolát, amiből az oltóanyagot felhígították és kiszívták. Sem a vakcina képét, nevét, gyártási tételszámát feltüntető címkét. Kunetz Zsombor szerint ezzel önmagában nincs különösebb gond. "Ahol több helyiségben zajlik a vakcinabeadás, az adminisztráció és az oltási procedúra megkönnyítése érdekében általában nem a betegek előtt szívják fel a vakcinát, hanem már készen várja őket. Ezzel is időt spórolhatnak. Ettől függetlenül az oltottnak persze joga van rákérdezni, és látni, hogy mit kap. De azért szerencsés lenne, ha az ott dolgozók szakmai tisztességéhez nem férne kétség" - teszi hozzá a szakember.

Hogy ki milyen oltóanyagot kap, nem a helyszínen dől el, hanem még előtte, az értesítésnél. Vagyis aki az éppen soron következő, "kiutalt" oltóanyagra nem tart igényt, törölheti regisztrációját, és a jelenlegi helyzet szerint - amíg a kormány szervezi az oltást - ezzel a sor végére kerül. Újra regisztrálhat, de akkor másodjára is ki kell várnia a sorát.

A szakember azt sem tartja valószínűnek, hogy a Szputnyik V vagy a Sinopharm-vakcina beadása után esetlegesen felmerülő mellékhatásokat, tüneteket el lehetne tussolni annak érdekében, hogy ne növeljék a bizonytalanságot a rendelkezésre álló oltóanyagokkal szemben. "Magyarországon minden beadott gyógyszernek, vakcinának van egy mellékhatás profilja. Ezeket nem lehet letagadni, minden esetben jelenteni kell a gyógyszergyártóknak. Ráadásul olyan időket élünk, amikor a közösségi médiában pillanatok alatt elszabadulnak a hírek, így a nem várt egészségügyi hatások, mellékhatások is hamar kiderülnének" - mondja Kunetz Zsombor.

Ezek miatt tehát senkinek nem érdemes megtagadnia magától a koronavírus ellen védettséget nyújtó oltásokat. Ráadásul ahogy telik az idő, egyre több ismeretünk, adatunk lesz a már használt vakcinákról, és egyre több új oltóanyagot engedélyezhetnek, gyorsan bővülhet a választék. "Most még komoly hiány mutatkozik az oltóanyag-ellátottságban, de hónapokon belül javulhat a helyzet. Sőt, azt is elképzelhetőnek tartom, hogy még idén eljutunk odáig, hogy meg tudjuk majd vásárolni a nekünk megfelelő vakcinát" - vázolja a jövőbeni lehetőségeket a szakember.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra