Koronavírus: korlátozzák az oltatlanokat a szomszédban

Hétfőtől szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be Ausztriában azok számára, akik még nem vették fel a COVID-19 elleni védőoltást. A napokban ugyanakkor további intézkedések is várhatók.

Hétfő reggelre több mint 360 ezerrel emelkedett a világszerte regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma .

Mintegy kétmillió oltatlan ember hétfőtől csak nyomós indokkal - mint például munkába járás vagy bevásárlás miatt - hagyhatja el otthonát. A rájuk vonatkozó zárlat egyelőre tíz napig marad érvényben - jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján Alexander Schallenberg osztrák kancellár. Hozzátette, az intézkedés célja, hogy 30 százalékkal csökkentsék az emberek közötti kontaktust, illetve elérjék, hogy többen legyenek hajlandók beoltatni magukat. A rendőrség szigorúan ellenőrizni fogja a korlátozások betartását. A zárlat megsértőit akár 1450 eurós, átszámítva mintegy 532 ezer forintos pénzbírsággal is sújthatják. A korlátozás iskolás gyerekekre nem vonatkozik. A vasárnap bejelentett intézkedésektől az egyes tartományok annyiban eltérhetnek, hogy saját hatáskörben akár szigorúbb korlátozásokat is bevezethetnek.

Autós tesztelés Innsbruckban - Ausztriában hetek óta gyorsan emelkedik a napi új fertőzöttek száma
Autós tesztelés Innsbruckban - Ausztriában hetek óta gyorsan emelkedik a napi új fertőzöttek száma. Fotó: Getty Images

További szigorítások jöhetnek

"Beoltottak számára is lesz éjszakai kijárási tilalom. Ez része az intézkedéscsomagnak, amely most az asztalon van" - jelentette ki vasárnap este Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter az ORF közszolgálati adó ZiB 2 című műsorában. A szakemberek által pénteken előterjesztett intézkedéscsomag ezen felül javasolja az FFP2-es kategóriájú szájmaszkok viselését a zárt nyilvános terekben, illetve a PCR-tesztek elvégzését a beoltottak számára is. Mückstein elmondása szerint mindezt a kormány szerdáig meg fogja vitatni a tartományok vezetőivel. Az egészségügyi dolgozókra vonatkozó oltási kötelezettség törvényi alapjait szintén előkészítik, a miniszter ugyanakkor nem támogatja a tanárokra vonatkozó oltási kötelezettséget.

Ausztriában az utóbbi hetekben szinte mindennap újabb csúcsokat döntött az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Szombaton 13 ezer új esetet diagnosztizáltak. Ausztriában a lakosság nagyjából 65 százaléka van beoltva COVID-19 ellen. Eredetileg a kormány akkor készült zárlatot bevezetni, ha az intenzív osztályokon ápolt koronavírus-fertőzöttek száma meghaladja a 600 főt. Ez a szám jelenleg 433, de a vírus olyan gyors ütemben terjed, hogy a hatóságok inkább nem vártak tovább.

Sajtótájékoztatóján Schallenberg kancellár úgy fogalmazott, hogy "nehéz szívvel" hozták meg a döntést a részleges zárlatról. "A jelenlegi átoltottsági aránnyal beleragadunk egy ördögi körbe. A szégyenletesen alacsony oltakozási hajlandóság miatt erővel kell növelni az átoltottságot" - húzta alá.

Keserű György gyógyszerkutató szerint a koronavírus-járvány negyedik hullámában már nem elegendő pusztán a védőoltás , minden ismert védekezési módszert be kell vetni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.