Koronavírus: egyre nagyobb a baj Franciaországban

A Franciaországban kihirdetett általános karantén második napján több mint 50 százalékkal nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké pedig meghaladta szerdán a 9 ezret. Közben a kijárási korlátozásokat megszegőkre 4 ezerszer szabott ki bírságot a rendőrség.

Az egészségügyi hatóságok szerda esti tájékoztatása szerint 89-cel 264-re nőtt a Covid-19 áldozatainak száma. A járvány januári kezdete óta 9134 fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük 3626-an vannak kórházban, 931-en intenzív osztályokon. A súlyos betegek fele 60 évesnél fiatalabb, de az elhunytak 93 százaléka 65 esztendősnél idősebb volt.

"A járvány a teljes országban elterjedt, és a helyzet gyorsan romlik" - mondta sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi felelőse, aki azt kérte mindenkitől, hogy feltétlenül tartsa tiszteletben a kedd délben érvénybe lépett kijárási korlátozásokat és az egészségügyi előírásokat annak érdekében, hogy a koronavírus terjedése lassuljon, és az egészségügyi dolgozók kevésbé legyenek túlterheltek. A nap folyamán mintegy 4 ezer koronavírustesztet csináltak a francia kórházakban, a járvány kezdete óta 42 500-at. Jérome Salomon azt mondta, csak olyan betegeknél végzik el a vizsgálatot, akik légúti nehézségekkel küzdenek, lázasak, valamint köhögnek.

Előnyben részesítik azokat, akiknek több az esélyük a gyógyulásra

Az idősotthonok lakói a legveszélyeztetettebbek: amint egyikük elkapja a vírust, a többiek 75 százaléka megfertőződik, és a halálozási ráta 20-30 százalékos lesz. "Számukra már nincs hely a kórházakban, túlságosan legyengültek. Előnyben részesítjük, és ez teljesen érthető, az olyan embereket, akiknek nagyobb esélyük van meggyógyulni" - mondta Gael Durel, a betegek elhelyezéséért felelős orvosok egyesületének elnöke az RTL kereskedelmi rádióban. Ez a helyzet emlékeztet arra, ami Olaszországban gyakorlattá vált az elmúlt két hétben.

Párizs: a koronavírus-járvány miatt az embereknek csak indokolt esetben lehet elhagyni az otthonukat
Párizs: a koronavírus-járvány miatt az embereknek csak indokolt esetben lehet elhagyni az otthonukat. Fotó: Getty Images

A kijárások korlátozásának ellenőrzésére az utcákra vezényelt 100 ezer rendőr és csendőr 24 óra alatt 70 ezer embert igazoltatott, és 4095 esetben szabott ki 135 eurós (mintegy 46 ezer forintos) bírságot azokra, akik nem indokolt esetben, vagy igazolás nélkül hagyták el a lakhelyüket. "Ha szükséges, még többet fogunk büntetni, de nem ez a cél, hanem a franciák megóvása" - mondta Christophe Castaner belügyminiszter az RTL rádióban.

Folyamatosan osztják szét a maszkokat

A kormányzat elismerte, hogy "logisztikai nehézségek" merültek fel a védőfelszerelések, maszkok és kesztyűk pótlásakor, amelyeket kizárólag az egészségügyi dolgozóknak tartanak fent. Ők viszont készlethiányra panaszkodnak. Jérome Salomon szerint a nap folyamán 4 millió katonai maszkot szállítottak a kórházakba, és 25 milliót osztanak szét a héten a gyógyszertárakban, de utóbbiakat csak recept ellenében válthatják ki beteg vagy fertőzött emberek. Kína nagyjából 1 millió maszkot ajánlott fel Franciaországnak, és az egészségügyi tárca a francia gyártóktól folyamatosan rendeli meg az utánpótlást. A helyzetet sajnos súlyosbítja, hogy például a dél-franciaországi Montpellier kórházából mintegy 15 ezer egészségügyi maszkot loptak el ismeretlenek.

Koronavírus: meddig életképes a levegőben? Az új típusú koronavírus-járvány okozója, a SARS-CoV-2 vírus az emberi testen kívül hosszú időn át életképes. Ha kíváncsi a részletekre, olvassa el cikkünket !

A franciák a hét eleje óta minden este támogatásukról és hálájukról biztosítják az egészségügyi dolgozókat: több párizsi kerületben és a vidéki városokban is az ablakokba kiállva 8 órakor közös tapssal és kiáltással köszönik meg az áldozatos munkájukat.

Bár Párizsban és környékén van a legtöbb, mintegy 2 ezer beteg, továbbra is Elzászban a leginkább leterheltek a kórházak . Már nem tudnak új pácienst fogadni, ezért a hadsereg megkezdte egy tábori kórház felállítását a Mulhouse-i kórház parkolójában, a fertőzöttek egy részét pedig katonai repülőgépekkel a dél-franciaországi Toulon és Marseille katonai kórházaiba szállították át.

Segítenek a vállalkozásoknak és a kényszerszabadságon lévőknek

Édouard Philippe miniszterelnök a szerdai kormányülés után bejelentette, hogy a kabinet előkészítette az egészségügyi rendkívüli állapotról szóló törvénytervezetet, amelyet csütörtök délután terjesztenek be a parlament elé. A szöveg a rendkívüli állapotról szóló 1955-ös törvény alapján készült, de célja a miniszterelnök szerint "nem az egyéni szabadságjogok szűkítése, hanem a járványhelyzettel szembeni általános intézkedések törvényi kereteinek megteremtése".

Csütörtökön kerül a két ház elé az idei költségvetést módosító törvényjavaslat is, amelyben az állam 300 milliárd eurós garanciát szavatol bankhitelek formájában a kis- és középvállalkozásoknak, valamint egy támogatási alapot hoz létre a kényszerszabadságon lévők munkanélküli-segélyének kifizetésére. A nemzetgyűlés egyébként csökkentett létszámmal dolgozik, miután a képviselők közül legalább 18-an, az alkalmazottak közül pedig 8-an fertőzöttek, és 2 szenátornak is pozitívnak bizonyult a koronavírustesztje.

Van-e értelme otthon maszkot készíteni? - a válasz kiderül az nlc.hu cikkéből !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.