Koronavírus: az orosz vakcinára tilos alkoholt inni

Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról - jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője.

Az egészséges emberi szervezet önállóan is képes ellátni méregtelenítő funkcióit, nincs szükség arra, hogy különböző csodaszerekkel megpróbáljunk beavatkozni ebbe a rendszerbe. Részletek itt.

A két összetevőből álló vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása. Popova a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva közölte, az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel semmiképpen sem szabad alkoholt fogyasztani. Az alkoholfogyasztás megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását.

orosz vakcina, koronavírus, COVID-19, SARS-CoV-2
Az orosz vakcina beadása előtti és utáni hetekben nem szabad alkoholt fogyasztani. Fotó: Getty Images

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Moszkvában szombaton megkezdett tömeges vakcinációt megelőzően azt mondta, hogy 42 napig kell szüneteltetni az alkoholfogyasztást, valamint az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását. Hozzátette, hogy a fertőzés elkerülése érdekében maszkot kell viselni, valamint a távolságtartásra is ügyelni kell. Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója egy moszkvai orvosi tanácskozáson kedden kijelentette, hogy a Szputnyik V vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a COVID-19-betegséget. Az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető "influenzaszerű szindróma", amely 38 fokot nem meghaladó, paracetamollal könnyen kezelhető lázzal járt. Komoly nem kívánt vagy előre nem látott reakció a klinikai tesztelés során ezzel együtt nem jelentkezett.

Glagolev beszámolója szerint a Szputnyik V posztregisztrációs tesztelésében 24 ezer önkéntes vesz részt. Az időközi eredmények szerint a koronavírus-fertőzés veszélye a 42. napra több mint 92 százalékkal csökken. Ígéretet tett rá, hogy a vakcina klinikai tanulmányozására vonatozó részletes adatokat a közeljövőben publikálni fogják a tudományos sajtóban, a többi között külföldön is. Popova egyébként a rádióinterjúban úgy foglalt állást, hogy a COVID-19 elleni bármelyik vakcina minimum egy féléves védettséget ad.

Az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) és a Roszkoszmosz kedden közölte, hogy Szputnyik V vakcinával fogják beoltani az orosz űrhajósok csapatát és a felkészítő központ személyzetének azt a részét, amely közvetlen kapcsolatba kerül velük.

Egy 90 éves asszonyt oltottak be elsőként az Egyesült Királyságban a nemrég forgalomba hozott új vakcinával. A témáról bővebben az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.