A kórokozók egyik jellemzője virulenciájuk foka, amely azt mutatja, mennyire komoly a tőle elszenvedett megbetegedés. A betolakodónak evolúciós értelemben nem érdeke gyorsan megölni gazdáját és hordozóját, mert ezzel saját magát pusztítaná el rövid úton. Túlélésének esélye, hogy a gazda adja tovább másoknak. Ezt a szabályt azonban a más fajokról mutálódással átlépő "ifjú feltörekvők" nem mindig ismerik.
A levegő útján és a közvetlen érintkezéssel terjedő vírusok többségének virulenciája idővel általában gyengül. Ezért nem halt ki az emberiség a közönséges nátha vírusától. A szúnyogok vagy más közvetítők által hurcolt kórokozók azonban kevesebbet veszítenek a gazda gyors letámadásával. Egy szúnyog megfertőzi maláriával az embert, aki onnantól lehet akármilyen beteg, hisz a kórokozó vígan élhet tovább közvetítője szervezetében. Ebbe a csoportba tartozik a sárgaláz és az álomkór is, melyek valóban a legvirulensebb fertőző betegségek közt vannak. Az amerikai Paul Ewald, a fertőző betegségek evolúciós hátterét vizsgáló biológus szerint ezért okoznak súlyosabb megbetegedéseket a víz és az ürülék által terjedő kórok is.
A madárinfluenza-vírusok a hordozó ürülékével terjedhetnek közvetlen kontaktussal, vagy belégzéssel. Ezért is jelentene potenciális veszélyt egy mutálódott, az emberek közt terjedő szárnyasvírus. Az persze egyáltalán nem biztos, hogy éppen a most oly rettegett H5N1 alfaj lesz az, amely mutálódva keveredik valamely emberi influenzavírussal, véli Ewaldhoz hasonlóan dr. Berencsi György virológus is.
A H5N1 ugyanis a tüdő mélyén lévő, nehezen elérhető sejteket támadja meg. Ahhoz, hogy veszélyesebbé váljon, a fertőzés helyének a tüdő magasabban lévő részén kell lennie, ahonnan köhögéskor nagy számban a levegőbe kerül a vírus, másrészt könnyebben elérhető helyen támadja a következő áldozatot is. A mélyebben zajló vírusfertőzés nagy kárt okoz a sejtekben, erős immunválaszt gerjeszt. Ezzel szemben a légutak magasabb régióiban támadó vírusváltozat nem okoz akkora pusztítást a célsejtekben, így saját maga virulensebb lehet - vélekedik Ewald.
A kórokozó evolúciós sorsát az is befolyásolja, hogyan tud túlélni a gazdaszervezeten kívül. Amelyek például egy ajtókilincsre tapadva hosszasan túlélnek, míg következő gazdájukra várnak, a virulenciájukért nem fizetnek nagy árat. Ezzel szemben azok a kórokozók, melyek csak gazdájukban élnek túl, a külvilág zord körülményei közt pedig elpusztulnak, nem válhatnak túl virulenssé, mert ha megölik gazdájukat, mielőtt az továbbadja őket, ezzel saját sorsukat is megpecsételik.
A koppenhágai egyetemen Bruno Walter erre bizonyítékot is kapott kutatásaival. 16, légúti fertőzést okozó kórokozót hasonlított össze megbetegítő képessége és a gazdán kívüli túlélési ideje szerint. A hat legveszélyesebb kórokozó emberen kívüli túlélési ideje a leghoszszabb, akár több hónap. Ezek a himlőt, diftériát, tuberkulózist, influenzát, szamárköhögést és tüdőgyulladást okozó kórokozók. Az eredmény alapján Ewald, aki szintén részt vett a kutatásban, azt javasolja, hogy egy felbukkanó új betegségnél a kórokozó túlélési képességét vizsgálják a hatósági laboratóriumok, mert ez a leggyorsabb, egy héten belül elvégezhető teszt. Ha a kórokozó túlélési képessége kicsi, járványt keltő veszélye sem nagy.
Ezért nem kell attól tartani, hogy az Ebola-vírus világjárványt válthat ki, annak ellenére, hogy virulenciája igen nagy. A gazdaszervezeten kívüli túlélési képessége ugyanis csekély. Veszélyes lehet viszont Ewald szerint a majomhimlővírus, amely eredetileg majmokat, patkányokat, egereket és nyulakat betegített meg Afrika középső és nyugati részén, majd a hetvenes évektől megjelent az emberben is. Az Egyesült Államokban 2003-ban okozott már járványt.
Ewald úgy véli, egyszerű közegészségügyi intézkedések is elegendőek ahhoz, hogy a kórokozó virulenciája mérséklődjön, hiszen így tudja magának biztosítani a túlélést. A kilencvenes években például végigsöpört egy kolerabaktérium Dél-Amerikában. Három éven belül a chilei törzs kevesebb toxint termelt, míg az ecuadori változat többet. Ezt azzal magyarázzák a szakemberek, hogy Chilében a tiszta ivóvíz miatt szelídülnie kellett a kórokozónak a túlélése kedvéért, míg a szennyezettebb ecuadori víz lehetővé tette, hogy kényelmes utat találjon a fertőzéshez egyik betegtől a másikig, s ettől a virulenciája erősödött.
Más evolúcióbiológusok ennél bonyolultabbnak látják az összefüggéseket. Szerintük a virulencia időnként csak mellékterméke véletlen egybeeséseknek, vagy ugyanazon a gazdán belül a kórokozók versengésének. Ellenpélda az Ewald-féle evolúciós elméletre, hogy a paralízist és az agyhártyagyulladást okozó kórokozók általában ártalmatlanok, csak abban a ritka esetben vezetnek betegséghez, ha a központi idegrendszerbe jutnak be, márpedig innen nincs esélyük a másik gazdára való továbblépésre. Más esetben a virulencia nem annyira a kórokozótól, mint a gazdaszervezettől függ. A szepszis és az agyhártyagyulladás a szervezetünk túlzott válaszreakciója miatt veszélyes, nem a kórokozó virulenciája miatt. Egyes kutatások azt jelzik, hogy a H5N1 vírus a szervezet hasonló túlreagálását váltja ki.
Még az egyes emberek közti eltérő immunválasz is befolyásolhatja a kórokozó virulenciájának fejlődési irányát. A washingtoni egyetemen Carl Bergstrom csoportja matematikailag modellezte a fertőzést. Azt találták, hogy egy pici elmozdulás az immunválaszban nagymértékben módosította a kórokozó kialakuló virulenciáját. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kórokozók evolúciójára kidolgozott nagy, átfogó elméleteket oda-vissza átszövik a gyakorlati élet aprónak tűnő, mégis döntő részletei. Ráadásul a járványügyi szakembereknek a már ismert vírusok megfigyelésén kívül minél több új vírust is fel kellene fedezniük ahhoz, hogy a várható nagy járványra felkészüljenek. Nemzetközi és magyar tapasztalat, amint Berencsi György virológus is megerősíti, hogy erre jut legkevésbé az erőforrásokból.
