Ijesztő dolog derült ki a hosszú COVID-ról

A hosszú COVID elhúzódó tünetei még évekkel a súlyos koronavírus-fertőzésből való kilábalás után is megkeseríthetik a gyógyultak életét - erre hívja fel a figyelmet egy új tanulmány.

A koronavírus-fertőzés után a betegek egy részénél jelentkező hosszú COVID-ról - vagyis a tartósan hátramaradó tünetekről és az azok okozta egészségi állapotról - még mindig viszonylag keveset tudunk. Egy új tanulmány rávilágít, hogy a SARS-CoV-2 szervezetre gyakorolt hosszú távú hatásai sokkal súlyosabbak lehetnek, mint azt kezdetben gondoltuk.

Az állandó fáradtság figyelmeztető jel lehet. Fotó: Getty Images

Meglepő eredményre jutott egy pekingi tanulmány

A koronavírus-világjárvány korai szakaszában kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek több mint fele két évvel a gyógyulás után is legalább egy tartósan fennmaradó tünettel küzd - ez derült ki a Lancet című orvosi folyóiratban megjelent átfogó tanulmányból, amelyről a CNN is beszámolt .  Ez a meglepően magas arány a kutatók szerint még mindig jobb, mint amit a fertőzést követő hat hónapban figyeltek meg: akkor ugyanis a betegek 68 százaléka panaszkodott hosszú távú tünetekről.

A pekingi Kínai-japán Barátság Kórház kutatói összesen 1192 súlyos állapotban kórházba kerülő beteg adatait elemezték, akik különféle orvosi vizsgálatokon is részt vettek a CT-től kezdve a tüdőfunkciót és az állóképességet feltérképező vizsgálatokig. A tanulmányba bevont betegek állapotát hat hónappal és 12 hónappal kórházi elbocsátásuk után is megvizsgálták. (Mindannyian egy kórházban feküdtek Vuhanban a járvány első hullámában , és mindegyiküket 2020. január 7. és május 29. között bocsátották el.)

A kutatók megállapították, hogy a résztvevők közül az elhúzódó tünetekkel küzdők leggyakrabban fájdalomról, fáradtságról , alvási problémákról és mentális problémákról, valamint a járvány előttinél rosszabb életminőségről számoltak be. Azoknak a betegeknek, akik magas szintű légzéstámogatásra szorultak, hosszú távon több, a tüdejüket érintő problémájuk volt, mint másoknak. Az is kiderült, hogy a hátramaradó szimptómákkal küzdők gyógyulásuk után gyakrabban jártak orvoshoz, mint a járvány előtt.

Elengedhetetlen az utókövetés

A tanulmány eredményei felhívják a figyelmet arra, milyen fontos, hogy az orvosok még évekkel a fertőzés után is nyomon kövessék a koronavírus-fertőzésen átesett betegek állapotát, különösen, ha hosszan elhúzódó tünetektől szenvednek, amelyek évekkel később is egészségügyi problémát okoznak. Tanulmányok szerint jelenleg több millió ember élhet hosszú COVID-dal.

A kutatók ugyanakkor hozzátették: ennek a tanulmánynak is megvoltak a korlátai, vagyis univerzális, az összes betegre érvényes tanulságokat nem érdemes levonni belőle. A résztvevők például egyetlen kórházból kerültek ki, és a vizsgálat nem terjedt ki azokra az emberekre, akik bár elkapták a vírust, de nem kerültek kórházba miatta. Mivel a kutatást a pandémia korai szakaszában végezték, egyelőre az sem világos, hogy a koronavírus későbbi variánsait elkapók vagy a beoltottaknál  is hasonló eredményeket kapnának-e.

"Amikor összehasonlítjuk a nem oltott és az oltott betegeket, és megnézzük a hosszú COVID tüneteinek előfordulását, a beoltott betegeknél kevésbé súlyosak a tünetek, és ritkábban fordul elő hosszú COVID" - tette hozzá Devang Sanghavi, a floridai Jacksonville-i Mayo Klinika intenzív terápiás szakembere, aki a hosszú COVID-dal kapcsolatos kutatásokat végez és abban érintett betegekkel dolgozik. "Az egészségügyi rendszerünk nincs felkészülve arra a fajta betegáradatra, amelyet ez az állapot hoz majd magával" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.