Nálunk halnak meg a legtöbben tüdőrákban

Az Európai Unió tagállamai közül továbbra is Magyarországon volt a legmagasabb a tüdőrák okozta halálesetek aránya a halálos kimenetelű daganatos betegségeken belül - írta az uniós statisztikai hivatal a dohányzásmentes világnap alkalmából.

Az Eurostat arról számolt be friss értékelésében, hogy a daganatos betegségek 1,3 millió ember halálát okozták 2015-ben az EU-ban, ezek közül is a tüdőrák volt a vezető halálok, amely több mint 273 ezer áldozatot követelt, ami az összes rákos haláleset 21 százalékát jelenti. A férfiaknál kétszer magasabb a tüdőrák kockázata, mint a nőknél: a vizsgált évben az áldozatok között mintegy 185 ezer férfi és 89 ezer nő volt.

Magyarországon halnak meg a legtöbben tüdőrákban
Magyarországon halnak meg a legtöbben tüdőrákban

A tüdőrák okozta halálos daganatos megbetegedések arányát tekintve Magyarország vezet 27 százalékkal, melyet Görögország, Dánia, Lengyelország és Hollandia (24), valamint Belgium (23) és Nagy-Britannia (22) követ.

A skála másik végén Portugália és Lettország (15 százalék), illetve Litvánia, Svédország és Szlovákia (16) található. A szakértők szerint a dohányzás az egyik legjelentősebb elkerülhető egészségügyi kockázat az Európai Unióban. A rák, a szív- és érrendszeri betegségek , illetve a légzőszervi megbetegedések számos formája kapcsolódik a dohányzáshoz.

A tüdőrák gyakori tünetei

Habár a dohányzás egyértelműen növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát, tévhit, hogy csak azok lennének veszélyben, akik rendszeresen hódolnak a káros szokásnak. Mindenkinek érdemes tehát tisztában lennie a tünetekkel. Ilyen például az állandó köhécselés. A tüdőrákos betegek nagy részénél ugyanis előbb-utóbb állandósul a köhögés, és nem ritka, hogy ilyenkor vért is felköhögnek. A korai tünetek közé tartozik továbbá, ha rozsdaszínű váladékot köhögünk fel, de még száraz köhögéssel is érdemes orvoshoz fordulni, ha hónapokon keresztül jelentkezik a panasz. További részletekért olvassa el korábbi cikkünket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.