Komoly magyar áttörés a mellrák felismerésében

Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt szegedi kutatók.

Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az Astridbio Technologies Kft. munkatársai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap támogatásával - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézet az MTI-t.

A közlemény szerint a szakemberek a jövő év végéig tartó projekt során egy olyan hordozható orvosdiagnosztikai platform létrehozásán dolgoznak, amely extracelluláris vezikulák (EV-k) elkülönítésére és biomarkerként való alkalmazására szolgál az emlőrák korai felismerése érdekében. Az EV-k a sejtek által kibocsátott, kettős lipidréteggel körbevett részecskék, melyek lipideket, nukleinsavakat, fehérjéket és kis molekulatömegű anyagcseretermékeket tartalmaznak. Az EV-k a sejtek közötti kommunikáció révén fontos szerepet játszanak számos élettani folyamatban, de a tumorsejtek is kibocsátanak ilyen részecskéket a többi közt az érképződés serkentése érdekében. A kutatások kimutatták, hogy az egészséges páciensekéhez képest a daganatos betegek vérében jelentősen magasabb az EV-k átlagos koncentrációja, ezek a tumorszövetből, illetve a daganattal kapcsolatos immunfolyamatokból származnak.

mellrák
Az emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt a szegedi kutatók. Fotó: Getty Images

Az elmúlt évtizedben a diagnosztika terén egyre nagyobb teret nyernek a mikrofluidikai megoldások, melyek alapelve, hogy a folyadékok viselkedése a parányi térfogatban eltér a makroszkopikus világban megszokottól. A 78,71 millió forintos költségvetésű projekt során kifejlesztendő platform két mikrofluidikai chipet fog tartalmazni: egy szűrőalapút, amely alkalmas az EV-k elkülönítésére, valamint egy dielektroforézis (DEP-) alapú integrált chipet, amely egy nem egyenletes elektromos mező segítségével az izolált vezikulák válogatására képes. Ezen felül a rendszer egy a nukleinsavak gyors, érzékeny és specifikus kimutatására alkalmas teszt segítségével fogja azonosítani az emlőtumorral kapcsolatos vezikulumokat, így alkalmas lesz a rák korai diagnosztizálására.

A magyar szakemberek olyan török kutatókkal működnek együtt, akik már jelentős erőfeszítéseket tettek az EV-k mechanikus izolálására és jellemzésére szolgáló mikrofluidikai chipek, bioszenzoros eszközök tervezése és tesztelése érdekében. A tervezett megoldás új lehetőségeket nyit az emlőtumor orvosi diagnosztikája területén, ezenfelül a projekt során kifejlesztendő eljárások általában is forradalmasíthatnák a rákdiagnosztikai stratégiákat újgenerációs diagnosztikai termékek létrehozásával - mutatnak rá a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!