A beszédre is hatással van a kemoterápia

A svédországi Göteborgi Egyetem kutatása szerint a kemoterápiával kezelt rákos betegek körében felgyógyulásuk után kétszer annyi a kifejezési nehézségekre panaszkodók száma, mint azok között, akik nem estek át ilyen beavatkozáson. A tanulmány az Acta Oncologica című folyóiratban jelent meg.

A kutatásba majdnem ezer hererákon átesett férfit vontak be. Arra voltak kíváncsiak, hogyan érzik magukat tizenegy évvel a betegségük után. "A kemoterápiában részesülők kétszer nagyobb arányban számoltak be a beszéd olyan nehézségeiről, mint hogy 'nem a megfelelő sorrendben jönnek a szájukra a szavak', hogy 'nem azt mondják, mint amit akarnak', és hogy 'nehezen tudják befejezni a mondatokat" - mondta el Johanna Skoogh, az egyetem doktori hallgatója.

A daganatos betegségek túlélői közül sokan panaszkodnak még memória- és koncentrációs zavarokra is, ám a szakemberek nem biztosak abban, hogy ezekért is a kemoterápia okolható. Főleg a mellrákon átesett nők körében gyakori ez a probléma, akiket nagy mennyiségű hormonnal kezeltek.

"Kérdőívünk azokra a nehézségekre fókuszált, amelyekkel az érintettek a mindennapi életben szembesülhetnek. Legjobb tudomásunk szerint ilyen összefüggésben még nem vizsgálták ezt a témát. Kutatásunk abban is egyedülálló, hogy a felkeresettek 80 százaléka volt hajlandó a válaszadásra, ami nagyon jó arány, illetve abban, hogy hosszú ideig követtük nyomon a sorsukat" - magyarázta Johanna Skoogh.

Ugyanakkor a tudósok nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy más agyi funkciók is sérülhetnek a kemoterápia során. "Úgy gondoljuk, hogy a beszéd egy rendkívül érzékeny terület, így ezen keresztül lehet az egyéb területeket is vizsgálni. Hiszen nyelvünket mindennap használjuk, ezért hamar észrevesszük, ha nem minden működik megfelelően ezen a területen" - mondták a kutatók.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!