Egyre több gyerek lesz cukorbeteg

Tízből négy szülő már 1 éves kora előtt rendszeresen ad cukrozott ételt vagy italt a gyermekének, 1 éves kor felett pedig szinte kivétel nélkül minden kisgyerek kap naponta cukros édességet.

A legfrissebb hazai iparági kutatás eredményeiből az is kiderül, hogy minden tizedik, félévesnél fiatalabb baba potenciálisan túlsúlyos, 5 százalékuk pedig elhízott - mindez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a népbetegségnek számító 2-es típusú cukorbetegség már nem csak a felnőttek, de a gyerekek körében is egyre gyakoribb. A cukorbetegek világnapján különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a fogantatástól számított első 1000 nap életünk egyik legmeghatározóbb korszaka: megfelelő táplálással olyan későbbi, akár felnőttkorban kialakuló betegségeket előzhetünk meg, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, az elhízás vagy a 2-es típusú cukorbetegség.

Magyarországon közel 600 ezer cukorbeteg él, és a betegek száma évről-évre átlagosan 5-10 százalékkal nő. Sereghajtók vagyunk az Európai Unióban is, Ciprus, Ausztria, Portugália és Horvátország után nálunk a legmagasabb a halálozások száma: évente több mint háromezren halnak meg itthon diabétesz miatt, ami azt jelenti, hogy mindennap 9 újabb ember veszti életét.

Nézze meg tesztünkkel , Önt érinti-e a cukorbetegség!

A betegségnek két típusát ismerjük: az elsősorban genetikai tényezők miatt, gyermekkorban kialakuló autoimmun eredetű 1-es típusú diabéteszt , illetve a főként egészségtelen életmód miatt kialakuló 2-es típusú diabéteszt. „Bár a betegségre való hajlam sok esetben öröklődik, a hajlamosító tényezők között fontos kiemelni a helytelen táplálkozást, a mozgásszegény életmódot és az ezek következtében kialakuló elhízást.”- hívta fel a figyelmet Erdélyi-Sipos Alíz a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.

A babák közel fele már 1 éves kora előtt kap édességet

A 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának egyik vezető oka az elhízás , amely ma már nem csak a felnőttek, de a gyermekek körében is egyre meghatározóbb jelenség: az 5 év alatti gyermekek 6 százaléka túlsúlyos világszerte. „Tízből négy szülő már 1 éves kora előtt rendszeresen ad cukrozott ételt vagy italt a gyermekének, 1 éves kor felett pedig minden harmadik családban ugyanazt eszik a gyerekek, mint a család többi tagja. Holott az 1-3 éves korosztály vitamin-, tápanyag- és ásványianyag-igénye jelentősen eltér a felnőttekétől.” – hangsúlyozta Erdélyi-Sipos Alíz.

1 éves kor felett szinte kivétel nélkül minden kisgyerek napi rendszerességgel kap cukrozott ételt és italt

„1 éves kor felett szinte kivétel nélkül minden kisgyerek napi rendszerességgel kap cukrozott ételt és italt, amely nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy 2 éves korára minden tizedik baba potenciálisan túlsúlyos . A helytelen táplálkozás okozta túlsúly és elhízás pedig a 2-es típusú diabétesz előszobája.” – tette hozzá Dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke.

A szülők felelőssége kulcsfontosságú az egészséges étkezési szokások kialakításában

„Az ízérzékelés is a hozzátáplálás időszakában fejlődik a legintenzívebben, ezért, ha nem elég körültekintők a szülők, a baba könnyen hozzászokhat a túl édes vagy túl sós ételekhez. Pedig a gyermekek számára a nyersanyagok természetes ízével és zöldfűszerek használatával is izgalmassá tehetünk egy-egy új fogást. Ha nem szoktatjuk őket túlédesített vagy túlsózott ételekhez, később is szívesebben fogadják majd az egészséges táplálkozásnak megfelelő élelmiszereket.” – hívta fel a figyelmet Erdélyi-Sipos Alíz.

Megfelelő gyermekkori táplálással megelőzhető a 2-es típusú cukorbetegség

Az egészségtelen táplálkozással szorosan összefüggő diabétesz világszerte csaknem 150 millió embert érint, de a becslések szerint a népbetegségben szenvedők száma 2030-ra a 360 milliót is meghaladja.

„Bár a cukorbetegség a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, a 2-es típusú diabétesz egészséges táplálkozással, és rendszeres, aktív mozgással már kisgyermekkorban megelőzhető. A modern kutatások szerint nemcsak a gének határozzák meg a gyermekek jövőbeni egészségét. A fogantatástól számított első 1000 nap környezeti hatásai – azon belül is a táplálás - ugyancsak meghatározóak a gyermekkori egészség megalapozásában, és olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések . A terhesség alatti megfelelő táplálkozás, az anyatejes táplálás, majd a baba megfelelő hozzátáplálása így tehát rendkívül fontos szerepet tölt be a diabétesz megelőzésében.” – hangsúlyozta Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.