Így öregíthet a mobiltelefonunk

Az összes általunk használt készülék, amelynek képernyője van - így a tévé vagy a mobiltelefon - kék fényt bocsát ki magából. Ez megzavarja az alvást, de kutatások szerint nem ez az egyetlen probléma, amelyet okoz.

A kék fény a fényspektrum természetes eleme, tehát alapvetően is találkozik vele a szervezet, viszont az elektronikai eszközök gyakori használata miatt napjainkban sokkal nagyobb adagot kapunk belőle, mint akár csak egy-két évtizeddel ezelőtt. Szakemberek szerint ez nemcsak az alvási ritmusunkat , illetve a pihenés minőségét befolyásolhatja, hanem a bőrünkre is negatívan hathat: gyorsíthatja az öregedést, előrehozhatja a ráncok megjelenését, és általánosságban ronthat a bőr gyulladásos folyamatain – írja a care2.com.

A kék fény jobban ébren tart a kávénál A kék fény olyan biológiai folyamatokat indít el a testben, amelyek vetekednek a koffein élénkítő hatásával, méghozzá teljesen ártalmatlan módon. Kattintson a részletekért!

A képernyő fénye is hatással van a bőrünkre

Bár a témában még nem készült túl sok kutatás, az eredmények arra mutatnak, hogy a kék fény hatással van a bőr működésére. Mivel a képernyővel rendelkező elektromos készülékek használata csak az utóbbi évtizedekben ugrott meg igazán, a hosszú távú hatásokról még nem áll rendelkezésre túl sok adat.

Ami tény, hogy a kék fény még mindig kevésbé káros, mint az UV sugarak . Ugyanakkor a bőr mélyebb rétegeibe hatol be, mint az UVA vagy UVB sugarak, és a mélyebben lévő szövetekben beindítja a káros szabad gyökök termelődését. A szabad gyökök bontani kezdik a bőr feszességéért, tömörségéért felelős kollagént és elasztint, illetve gyulladáskeltő hatásuk is van, és a hiperpigmentáció kialakulását is elősegítik. A kék fény ráadásul a sejtszintű, mitokondriális DNS-t is károsítja, tehát tulajdonképpen sejtszinten öregít. Minél több időt tölt valaki különféle képernyők előtt, annál jobban érvényesül a hatás.

A telefon által kibocsátott kék fény a bőrünkre sincs jó hatással
A telefon által kibocsátott kék fény a bőrünkre sincs jó hatással. Fotó: Getty Images

A kék fény ellen antioxidánsban gazdag táplálkozással védekezhetünk a legjobban, illetve külsőleg is érdemes antioxidánsban gazdag bőrápolókat használni. Keressünk olyat, amelyben sok a lutein , a béta karotin - a csipkebogyó-olajat tartalmazó termékek, illetve a retinolos termékek is mind nagyszerű öregedésgátlók. Emellett pedig minden évszakban, mindennap fordítsunk fokozott figyelmet a fényvédelemre. A készülékeken pedig keressük meg azokat a beállításokat, amelyekkel a kék fény kibocsátását lehet szabályozni, és vegyük lejjebb a fényerőt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!