Hogy szűrik az anyajegyeket?

Az anyajegyszűrés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni: ezzel a vizsgálattal dőlhet el a bőrön lévő pigmentált elváltozások sorsa. A tapasztalt bőrgyógyász ugyanis el tudja dönteni, magában hordozza-e egy anyajegy a bőrrák kockázatát vagy sem.

Anyajegyek mikroszkóp alatt

A bőrgyógyászok több, mint tíz éve használják az úgynevezett dermatoszkópot az anyajegyek vizsgálatára, amely tulajdonképpen egy tízszeres nagyítást biztosító, bőrre helyezett mikroszkóp. A hámnak azt a rétegét világítja meg, amely szabad szemmel nem jól látható - így minden részlet jobban észlelhetővé válik. Az anyajegyek megközelítőleg 80 százalékánál elegendő is ez a fajta vizsgálat, ugyanis egy gyakorlott bőrgyógyász dermatoszkóp segítségével nagy biztonsággal meg tudja állapítani, hogy szükséges-e valamilyen további lépést tenni, vagy csupán jóindulatú pigmentációról van szó - mondja dr. Vincze Ildikó, a Dermatica Bőrgyógyászat és Kozmetika szakorvosa.

A rögzítés lehetőségei

A dermatoszkóphoz képest a számítógéppel összekötött kamera még nagyobb felbontású képet tud adni, vagyis részletesebb vizsgálatra nyújt alkalmat. A másik nagyon fontos jellemzője, hogy ilyen módon rögzíthetők, dokumentálhatók az anyajegyek, így nyomon követhetőek a változások is. A dokumentációnak korábban csak korlátozottak voltak a lehetőségei, hiszen leggyakrabban írásban rögzítették az információkat az anyajegyekről, illetve egy fóliával átrajzolták a gyanús elváltozásokat és ehhez hasonlították a későbbi vizsgálatok során. De ezzel a módszerrel a dokumentáció nehézkes, lassú és nem megfelelő pontosságú volt.

A dokumentáció tehát elsősorban nem akkor van nagy jelentősége, amikor valakinek 6-8 problémamentes anyajegye van, hanem ha adott esetben 100-150 anyajegy van a bőrön, esetleg a családban volt már rosszindulatú daganatos betegség, akár festékes, akár más hámeredetű daganat. Ilyen körülmények között nagyon fontos tudni, melyik anyajegy változott és melyik az, amelyet el kell távolítani.

A szaktudás elengedhetetlen

Még a számítógépes rögzítésben is óriási a szerepe az orvosi szaktudásnak, ugyanis nem szükséges minden egyes, problémamentes anyajegyet dokumentálni, csupán az előszűrés során gyanúsnak talált elváltozásokat.

Egy számítógépes program lehetővé teszi a változások elemzését is, ha az anyajeggyel kapcsolatosan bármiféle gyanúra okot adó elváltozás tapasztalható. Vincze doktornő azonban figyelmeztet, hogy ennél a fázisnál sem szabad csak a program által automatikusan kiszámolt eredményekre hagyatkozni, feltétlenül szükség van a szakorvosi tapasztalatra is. Ugyanis a csupán a szakember által bevitt adatokat elemzi a gép, és bizonyos ponthatárokhoz hasonlítva határozza meg a rizikó mértékét.

Természetesen pontos eredményt csakis a szövettani vizsgálat hozhat, ennek ismeretében lehet meghatározni a további teendőket. A vizsgálat eredményéből derül ki, volt-e az anyajegyben rosszindulatú (malignus) elváltozás, és ha igen, tovább kell menni az onkológiai vizsgálatok felé.

Mikor melyik szűréstípusra van szükség?

Azt, hogy csupán dermatoszkópos vagy számítógépes szűrésre van-e szükség, a lelkiismeretes orvos egy megtekintés után maga is javasolhatja. Vagyis ha talál olyan elváltozást, amely rögzítésre érdemes, nyilvánvalóan az utóbbit fogja ajánlani, amennyiben nincs ilyen, a dermatoszkópos felmérés után csupán a következő kontrollvizsgálat időpontjára tesz javaslatot. Természetesen bárki bármikor élhet a számítógépes szűrés lehetőségével, hiszen megnyugtató lehet a tudat, hogy az állapotunkról rögzítés és pontos dokumentáció készül.

Ez a fajta digitális a rögzítés miatt természetesen hosszabb ideig is tart, mint a dermatoszkópos, így az anyajegyek számától függően a vizsgálatra 30-40 percet kell szánni.

Ne várjuk meg, amíg látszik a változás

Bőrrák - sokkoló képek Sok esetben a szabad szemmel látható változások már meglehetősen durvák, és nagyobb valószínűséggel feltételezhetik, hogy elindult egy rosszindulatú folyamat. Egy vérző, kidudorodó anyajegy mögött megbújhat egy vastag tumor, bár természetesen az is előfordul, hogy teljesen banális ok áll például a vérzés hátterében. Ilyen lehet például a felső réteg sérülése. A kétségeket azonban minden esetben szakorvos oszlathatja el.

Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni az évenkénti szűrések jelentőségét, hiszen így a szabad szemmel még észrevehetetlen változások is lelepleződnek.

Forrás: www.orvostkeresek.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra