Fényvédelem a maszk alatt: miért fontos most is?

Amint kilépünk az utcára, maszkot húzunk, hogy megóvjuk magunkat és persze, másokat a koronavírustól. A helyesen viselt maszk majdnem az egész arcot takarja, így sokak számára feleslegesnek tűnhet a fényvédő alkalmazása azon a területen. Pedig ez a pandémia, pontosabban a maszk árnyékában is nagyon fontos - cikkünkben elmagyarázzuk, hogy miért.

A koronavírus-járvány tavaly tavaszi kitörése óta az életünk számtalan területén új normákhoz kell alkalmazkodnunk. Az egyik ilyen a maszkviselés, amely nagymértékben hozzájárul az új típusú koronavírus ( SARS-CoV-2 ) terjedésének lassításához. Bármennyire is hasznos óvintézkedésről van szó azonban, be kell látnunk, hogy orrunk, szánk szinte folyamatos eltakarásának negatív vonzatai is lehetnek. A szemüvegesek a lencsék állandó bepárásodásával küzdenek, sokaknak pedig gyulladt pattanásaik lesznek a maszktól (a jelenség neve maskne, amely az angol mask és acne - akne - szavak egyesítéséből jött létre). Sőt: azoknak a száma is egyre nő, akik nem használnak fényvédőt, mondván, a maszk alatt nincs értelme. Ezzel azonban - közvetve - a bőrük egészségét kockáztatják.

Fényvédelemből egyes

A Napnak való kitettség két fő szempontból árt a bőrünknek: az égitestből érkező UV-A- (ultraibolya A) sugarak a bőr gyorsabb öregedését, a ráncok megjelenését okozzák, míg az UV-B- (ultraibolya B) sugarak a bőr leégéséért felelősek . Együtt különösen veszélyesek, mivel jelentősen növelik a bőrben a daganatos elváltozások kialakulásának rizikóját. Annak érdekében tehát, hogy a napsugárzás káros hatásait minimumra csökkentsük, kiemelten fontos az állandó fényvédelem - aminek sarkalatos pontja a fényvédő szerek alkalmazása. A Bőrrák Alapítvány (Skin Cancer Foundation) ajánlása szerint mindennap széles spektrumú (vagyis az UV-A- és az UV-B-sugarak ellen is védelmet nyújtó) terméket célszerű használni, amelynek az SPF-je (Sun Protection Factor, azaz fényvédő faktor) legalább 15-ös. Amennyiben bőrünk hosszabb ideig van kitéve a napsugárzásnak, minimum 30-as faktorszámú készítményt javasolnak a szakemberek.

A maszk alatt is fontos a fényvédelem.
A maszk alatt is fontos a fényvédelem. Fotó: Getty Images

Mivel a maszk beborítja arcunk bizonyos részét, valamennyire óvja a bőrt a napsugárzás ellen, ám korántsem a fentebb említetteknek megfelelő szinten teszi ezt, így nem válthatja ki a fényvédő használatát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy még annak a kevéske védelemnek az erőssége is, amelyet a maszk nyújtani képes, számtalan tényezőtől függ. Az egyik például az anyag: a szintetikus darabok jobban védenek, mint azok, amelyeket természetes szövetből gyártottak. A sötétebb maszkok is hatékonyabbak ebből a szempontból, mint a világos árnyalatok. Számít mindemellett még, hogy hány rétegű a maszk, és mennyire szoros szövésű az anyaga: értelemszerűen minél több rétegből áll, és minél szorosabb szövésű, annál inkább óvja arcbőrünket. Fontos továbbá, hogy száraz-e a maszk, vagy sem, izzadságtól, víztől nedvesen ugyanis csökken a védőfunkciója.

Szintén a fényvédők szükségessége mellett szólnak bizonyos, maszkviseléshez kapcsolódó rossz szokások. Sokan például úgy hordják a maszkot, hogy az orruk szabadon marad, de olyanok is akadnak, akik, ha éppen nem látja őket senki, egészen az állukig húzzák le a védőeszközt, vagy le is veszik. A maszk egyébként sem védi a teljes arcot, ezekben az esetekben azonban még kisebb részét fedi le, azaz sérülékenyebb lesz a bőrünk a napsugárzással szemben. Azt pedig már csak nagyon halkan jegyezzük meg, hogy a fényvédő segítségével elkerülhetjük a "kétszínűséget", vagyis azt, hogy az arcunk szabadon lévő része a napfény miatt barnás-pirosas árnyalatot öltsön, míg a maszk által takart terület fehérben pompázzon.

Fényvédők és egyéb óvintézkedések

Hogyan válasszunk fényvédőt? Részletek itt .

Hiába tehát a maszk, a fényvédő használatát a mindennapi rutinunk részévé kell tennünk. Ez ráadásul most, hogy itt a tavasz, és közeledik a nyár, vagyis az év naposabb időszaka, még lényegesebbé válik (fontos azonban tudni, hogy az UV-sugárzás a felhőkön is átjut, tehát a borongós időszakokban is veszélyben lehetünk). Ügyeljünk rá, hogy mindig a bőrtípusunknak megfelelő fényvédőt alkalmazzunk, és legalább 30 perccel azelőtt vigyük fel az arcbőrünkre, hogy felvennénk a maszkot és kimennénk az utcára. Kiegészítésképpen megjegyzendő, hogy ha a fentebb már említett masknéval küzdünk - vagy csak előrelátóak vagyunk és szeretnénk megelőzni a kialakulását -, olyan készítményt válasszunk, amely lágy, könnyen beszívódik a bőrbe, és semmilyen irritáló hatású anyagot nem tartalmaz. Ne feledjük, hogy a fényvédőt bizonyos időnként újra kell kenni! Mivel a maszk alatt könnyebben benedvesedik a bőr, hamarabb megizzadunk, az új réteg felvitelére még nagyobb hangsúlyt kell fektetni.

Mindemellett adódik még néhány dolog, amire figyelnünk kell, ha kint vagyunk a szabadban. Elsősorban az árnyékos helyeket keressük, ne legyünk sokáig a napon, főleg abban az időszakban, amikor a legerősebb az UV-sugárzás (jellemzően 11 és 16 óra között). Használjunk erős UV-szűrővel ellátott napszemüveget, igyekezzünk sötétebb színű ruhát viselni, fejünket pedig védjük kalappal, sapkával!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.