Az olcsó nyaralás bőrrákot okoz?

A Cancer Research UK (CRUK) kutatásai szerint az aggasztó méreteket öltő bőrrákos megbetegedések a nyugdíjasok körében annak köszönhető, hogy az 1960-as években sok olcsó nyaralás vált elérhetővé és az emberek tömegesen süttették magukat a napon - írja a bbc.com cikkében.

Emellett az idősebb korosztály még nem tudta pontosan, hogy mekkora veszéllyel is jár, ha védelem nélkül élvezik a napfürdőzést.

A számok azt mutatják, hogy 5700 esetet diagnosztizáltak 1965 után, ezzel szemben csak 600-at a 1970-es években. Ennek hátterében azt feltételezik a kutatók, hogy később már megvédték magukat az emberek a leégéstől .

Mintegy 13.300 embert diagnosztizálnak minden évben malignus melanomával – rosszindulatú bőrdaganattal – az Egyesült Királyságban. Közülük évente 2100-an veszítik életüket. A diagnosztizáltak száma minden korcsoportban növekszik, de a legnagyobb mértékben a 65 éven felettieknél.

Egyre több a melanomás megbetegedés a 65 év felettieknél

Sue Deans, 69 éves háromgyermekes anyánál, először 2000-ben diagnosztizálták a bőrrákot, majd 2007-ben ismét. Saját bevallása szerint minden évben eljártak nyaralni, az olcsó utazási ajánlatoknak köszönhetően. Nem nagyon érették, hogy a túl sok nap milyen kockázatot jelent. Sue bőre az évek alatt rendszeresen le is égett. Szerencsére észrevette magán a korai jeleket és sikeresen megműtötték.

A melanoma gyakrabban fordul elő világos hajú és bőrű, azaz I-es bőrtípusba tartozó egyéneken, különösen, ha fokozott napsugárzás éri őket. Ha többet szeretne megtudni erről az aggasztó betegségről, kattintson! Aggasztó, hogy milyen mértékben növekszik a melanoma aránya, minden korcsoportban.” – mondta a Cancer Research UK kutatója Prof. Richard Marais. – „Fontos, hogy az emberek figyeljenek a bőrükre és betartsák azt az orvosi ajánlást, miszerint fel kell keresni egy szakorvost, ha változásokat látnak az anyajegyeikben , bőrükön. A melanoma egyébként leggyakrabban a férfiak hátán, nők lábán jelentkezik, de bármely testrészen előfordulhat.”

A kutatások azt mutatják, ha csak kétévente egyszer ég le a bőr, akkor is növekedik az esélye a melanoma kialakulásának. A CRUK kutatója Dr. Julie Sharp szerint: „Nem csak a nyaralás, hanem az otthonlét alkalmával is le lehet égni. Szóval fontos, hogy némi időt árnyékban töltsünk, pólót és kalapot viseljünk, használjunk rendszeresen 15 faktoros naptejet.”

„Riasztó, hogy egyre gyakoribb a bőrrák előfordulásának aránya az Egyesült Királyságban. Mivel az emberek egyre tovább élnek, eljutnak egy olyan korba, ahol nagyobb a kockázata a betegségnek. A gyakori utazási kedv és a barnasági, napozási trendnek köszönhetően egyre több a bőrrákos megbetegedés. Nyaralni sem kell feltétlenül ahhoz, hogy kitegyük magunkat a kockázatnak.” – mondja a British Association of Dermatologists dolgozója Johnathon Major.

Forrás:

Skin cancer 'linked to package holiday boom'

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!