Kiszakadna a szíve zene nélkül?

Ismert tény, hogy a zene nagy hatással van az emberekre, képes csökkenteni a stresszt, elősegíti a pihenést, segít eltávolodni a fájdalomtól és a kórházi terápiák sikereihez is hozzájárul.

A című lapban megjelent tanulmányból pedig még az is kiderül, hogy a zene segítségével szívátültetés után - az immunrendszer befolyásolása révén - csökkenthető a szervkilökődés esélye.

Az immunrendszer és az agyfunkciók közötti kapcsolat egyelőre még nem tisztázott, de a zenét számos kórházban alkalmazzák szívroham után a szorongás csökkentésére, illetve csontvelő-átültetés során a fájdalom és émelygés csillapítására. A zene minden bizonnyal a paraszimpatikus idegrendszeren keresztül hat, vagyis a vegetatív idegrendszer azon részén keresztül, amely a tudattalan testfunkciókat irányítja, beleértve az emésztést is.

Japán kutatók ezek után arra voltak kíváncsiak, vajon a zene hatással van-e az egereken végzett szívátültetések sikerességére és azt tapasztalták, hogy mind az opera, mind a klasszikus zene növelte azt az időt, amíg az átültetett szerv életben maradt, ám a monoton vagy a new age típusú zene nem.

A dr. Masanori Niimi által vezetett csapatnak sikerült kimutatnia, hogy ennek a védelmi mechanizmusnak a forrása a lépben található. Amint azt dr. Uchiyama és Jin megállapították, az operahallgatás csökkentette az egerekben az interleukin-2 (IL-2) és az interferon gamma szintjét, ugyanakkor növelte a gyulladásgátló IL-4 és IL-10 mennyiségét. Ráadásul ezekben az egerekeben megnőtt a CD4+CD25+ sejtek száma is, amik a külső immunválaszokat szabályozzák.

Úgy tűnk tehát, hogy a zene valóban hatással van az immunrendszerre, noha az emögött álló mechanizmus egyelőre ismeretlen. Ugyanakkor a mostani vizsgálat során csak korlátozott számú zenét teszteltek a szakemberek, így nem biztos, hogy csupán az opera van ilyen jótékony hatással a szervkilökődés veszélyének csökkentésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.