Hormonzavarra utaló jelek férfiaknál

A hormonzavarok gyakran csak kisebb tünetekkel jelentkeznek, ráadásul a férfiak egyébként is hajlamosak egyetlen vállrándítással letudni a panaszokat. Akadnak azonban jelek, amelyek alapján a nők is felfedezhetik a bajt párjuknál.

A leggyakrabban előforduló figyelmeztető jeleket dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa foglalta össze.

Túlsúly

Akárcsak a nőknél, a férfiaknál is gyakran felhalmozódnak a zsírszövetek bizonyos kor után, aminek hátterében az anyagcsere lelassulása és a mozgásszegény életmód, esetleg valamilyen hormonzavar áll. Nem kell feltétlenül nagyobb súlyfeleslegre gondolni, hiszen már egy kisebb pocak is problémára utalhat.

elhízás, túlsúly, hormonzavarok, férfi pocak, sörhas
A látszólag ok nélkülielhízásmögött is állhatnak hormonális okok

Amennyiben tehát úgy látjuk, hogy aktív életmód mellett is hízásnak indult párunk, akkor elképzelhető, hogy alacsony tesztoszteronszint okozza. Ez a férfi nemi hormon felelős ugyanis az izomtömegért és a férfias megjelenésért, hiányában viszont az izmok helyett a zsírsejtek fognak felhalmozódni. Ezen kívül a stresszes életmóddal összefüggő magas kortizolszint is hozzájárulhat a férfiak túlsúlyához, így érdemes erre is gondolni.

Csökkent libidó

Egy brit tanulmány szerint a szexuális vágy csökkenése főként a hosszú ideje együtt élő párokat érinti. Részletek itt.

A csökkent libidó hátterében számtalan probléma meghúzódhat, így például fáradtság, munkahelyi stressz, különböző betegségek, vagy csak némi önértékelési zavar. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy hormonzavar okozza a problémát, pontosabban a tesztoszteron, a follikuluszstimuláló hormon ( FSH ) és a luteinizáló hormon ( LH ) egyensúlyában bekövetkező változások, hiszen ezek együttesen hatnak a szexuális vágyra. Érdemes tudni, hogy a zavar nemcsak a libidó hiányához vezethet, hanem rossz minőségű és kevés mennyiségű spermiumhoz is, így akár meddőséget is kiválthat a férfiaknál.

Merevedési zavar

Merevedési zavart okozhat pszichés probléma, érszűkület, de akár hormonális betegség is: alacsony tesztoszteronszint, pajzsmirigyzavar, valamint túl magas prolaktinszint egyaránt előidézheti az erekciós problémát. Pajzsmirigy-alulműködés esetén jellemző tünet még a túlsúly, az emésztési zavar, a lassú anyagcsere, a depressziós hangulat és a fáradtság, míg a magas prolaktinszintet megnagyobbodott mellek és az esetleges tejcsorgás (férfiaknál is!) jelezheti. Mindhárom zavar egyszerű vérvétellel kideríthető, és az esetek többségében gyógyszeresen kezelhető.

Fáradtság

Természetes, hogy ha valaki reggeltől estig megállás nélkül dolgozik, illetve még stresszes is, akkor a nap végére elfárad. Viszont ha a szokványosnál is fáradtabb egy férfi, és az álmosság hétvégente is jelentkezik, akkor lehet, hogy pajzsmirigy-alulműködés vagy mellékvese-probléma okozza. Utóbbi gyakran lép fel azoknál, akik stresszes munkakörben dolgoznak, ugyanis a mellékvese termeli az anti-stresszhormonként ismert kortizolt. Amennyiben túl sokat kell előállítania, úgy a szerv előbb-utóbb kifárad.

A kortizolszint csökkenésének első jele a fáradtság: az érintettek nehezen ébrednek, csökken a koncentrálóképességük, valamint borúsabb lehet a hangulatuk. Amennyiben laborvizsgálat útján bebizonyosodik, hogy a tüneteket az alacsony kortizolszint okozta, úgy hormonpótlással kezelhető a probléma.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Nagyrészt derült időre számíthatunk, ugyanakkor elsősorban a Dunától keletre hajnalban is előfordulhatnak még időszakosan felhősebb körzetek. Az északias irányú szél valamelyest veszít erejéből, azonban a keleti harmadban, valamint a Balaton tágabb környezetében több helyen erős maradhat.A minimum-hőmérséklet általában 11 és 17 fok között várható, de a derült, szélvédett északi völgyekben néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?