Hormonzavar is okozhat magas vérnyomást

A néma gyilkosnak is nevezett állapot olyan súlyos szövődményeket okozhat, mint pl. a stroke vagy a szívinfarktus, így kezelése kiemelt jelentőséggel bír. Előfordulhat azonban, hogy hiába a gyógyszeres terápia, a beteg értékei nem javulnak, ilyenkor hormonzavar is állhat a háttérben.

A magasvérnyomás-betegségnek két fajtáját különböztetjük meg: létezik elsődleges (primer) illetve másodlagos (szekunder) hipertónia. A különbség a kettő között az, hogy az elsődleges forma önálló kórkép, míg a szekunder valamilyen más betegség következménye. Ez lehet többek között vesebetegség, diabétesz, alvási apnoe, de akár bizonyos hormonzavarok is vérnyomás emelkedést okozhatnak.

Fontos tudni, hogy ezekben az esetekben - vagyis amikor valamilyen egyéb eltérés áll a hipertónia mögött- az alapbetegséget is kezelni kell, máskülönben meglehet, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszeres kezelés nem vezet eredményre. Ráadásul így a szövődmények megjelenése is gyakoribbá válik, hiszen az érkárosító hatás kifejezettebben jelen van.

Hormonális zavar a vérnyomás emelkedés hátterében

A másodlagos magas vérnyomás egyik fajtája az endokrin eredetű hipertónia. Ezt legtöbbször pajzsmirigy túlműködés váltja ki, hiszen ekkor szinte az egész szervezet "fokozott üzemmódra" kapcsol. Ilyenkor általában a szisztolés érték a magasabb, továbbá a pulzusszám is megemelkedik, az illető stresszes, ideges, ami csak tovább fokozza a vérnyomás emelkedését.

Így jelez a pajzsmrigy A pajzsmirigybetegség elsősorban a nőket érinti, akár meddőséget is okozhat. Mik a tünetei? Hogyan jelzi a pajzsmirigy, hogy baj van? Kattintson! Pajzsmirigy túlműködésre utaló további tünetek: izzadás , fogyás, szívritmuszavarok, kidülledő szemek.

Pajzsmirigy problémán kívül hipertóniát okozhat a mellékvesekéreg hormonjának, a kortizolnak a túltermelődése, a Cushing-kór , illetve szindróma is. A betegség során nő a vér térfogata, ráadásul a magas kortizolszint hatással van a só- és vízháztartásra, így a vérnyomás megemelkedik. Ezért hipertónia esetén szükségszerű lehet a vérben található kortizol mennyiségének a meghatározása, ugyanis Cushing-kór esetén a betegek több, mint 80 százaléka hipertóniával küzd - mondja dr. Békési Gábor, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

A Cushing-kór további tünetei: hasi elhízás, a háton keletkező zsírpúp, holdvilág arc, férfias hajhullás . A mellékvesekéreg a kortizolon kívül aldoszteront is termel, melynek szerepe a nátrium és a víz visszatartása, valamint a kálium kiválasztása.

Magas vérnyomást okozhat hormonzavar is

Magas vérnyomást okozhat hormonzavar is

Conn betegség során az aldoszteron szintje megemelkedik, így ennek köszönhetően ez az állapot együtt jár magas vérnyomással, hiszen a só-és vízháztartás zavart szenved. Ebből kifolyólag a hipertóniás beteg a vérnyomáscsökkentő kezelésre kevésbé vagy egyáltalán nem reagál - gyakran pont ez hívja fel a figyelmet a betegségre. A Conn betegség hátterében leggyakrabban jóindulatú ademóma, esetleg ritkán rosszindulatú daganat áll, mely esetekben egyedül műtéti úton lehet elérni a gyógyulást.

A Conn betegség további tünetei: fejfájás, izomgyengeség, fokozott szomjúság és vizeletürítés A magasvérnyomás hátterében ún. phaeochromocytoma is állhat, mely jellemzően a mellékvesevelőben lévő daganat, ami adrenalint, noradrenalint illetve dopamint termel. Ezek a hormonok elsősorban az érrendszerre hatnak, befolyásolják annak rugalmasságát, így a vérnyomást is. A betegség ezen anyagok túltermelődésével jár, és ez komoly szív- és érrendszeri tüneteket okoz. Szerencsére csak ritkán fordul elő, és többnyire a daganat jóindulatú, így műtét után akár teljes felépülés is lehetséges.

A phaeochromocytoma további tünetei: fejfájás, ájulás, sápadtság, hasi panaszok, hevesebb szívdobogásérzés

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!