A vizelettartási zavar gyógyszeres kezelése

A vizelettartási zavarokkal küzdő betegek száma egyre nő, és ez az állapot kezelésére alkalmas új gyógyszerek kifejlesztésére ösztönzi a gyártókat. A gyógyszeres kezelés előtt azonban az orvosnak tisztában kell lennie az inkontinencia természetével és okával, ki kell zárni a reverzibilis állapotok, a speciális vizsgálatokat igénylő betegségek, illetve a túlfolyásos húgyhólyag lehetőségét. Az első lépés tehát a minél alaposabb, teljesebb körű kivizsgáláson alapuló diagnosztika. Barry D. Weiss arizonai családorvostani professzor tudományos közleményét, amelyben áttekinti a vizelettartási zavarok általános kivizsgálást és kezelését, az új szerek alkalmazásának lehetőségeit, dr. Zöllei Magdolna foglalta össze és kommentálta az Orvostovábbképző Szemlében. E kommentár legfontosabb megállapításaiból idézünk.

Felosztás és diagnosztika

A hatásos terápia alkalmazásához alapvetően négyféle inkontinenciát kell elkülöníteni:

• stresszinkontinenciát;
• sürgősségi (késztetéses, urge) inkontinenciát, ezen belül motoros és szenzoros formát;
• túlfolyásos inkontinenciát és
• reflexinkontinenciát.

A diagnosztika célja a vizelettartási zavar formájának és okának, az életminőséget befolyásoló hatásainak a feltárása. A háziorvos számos diagnosztikai lépést elvégezhet. A speciális felkészültséget és eszközöket igénylő, a differenciáldiagnosztikában használatos vizsgálatokhoz urológus, nőgyógyász, neurológus együttműködése szükséges.

Terápia

Tekintse meg orvoslistánkat a hiper­aktív hólyag témában! Az inkontinencia-társaságok szakmai útmutatásai szerint vizeletvesztés esetén az egyszerű, alapvető vizsgálatok elvégzése után elsődlegesen nem invazív, konzervatív kezelési módszereket kell alkalmazni. Ezek között első helyen a viselkedésterápia szerepel. Ennek része az oktatás, a beteg tájékoztatása az élettani és patológiás működési állapotokról. Életvezetési tanácsokat kap, hogyan szabályozhatja a folyadékbevitelét, milyen diétás módszerekkel csökkentheti a testsúlyát (hiszen a túlsúly rontja az állapotot), milyen irritatív hatású élelmiszereket, élvezeti cikkeket kell kerülnie. Az időzített illetve indukált vizelés illetve hólyaggyakorlatok elsajátítása is segíthet. Számos esetben igen jó hatást lehet elérni a vizelet-inkontinencia fizikoterápiájával, amelynek legfontosabb eleme a medencefenék izmainak tornáztatása. Felmerülhet az elektromodulációs kezelés lehetősége is, illetve a különböző eszközök alkalmazása a vizeletvesztés megelőzésére.

Ha konzervatív kezelés nem alkalmazható vagy eredménytelen, tartós kontinenciát biztosító műtétre is szükség lehet. A szerző megállapítja, hogy a vizelet-inkontinencia terápiája nem tekinthető megoldottnak. A betegek negyede orvoshoz fordulás és valamilyen terápiás kísérlet után is inkontinens marad.

Gyógyszeres kezelés

A sürgősségi inkontinencia kezelésére Barry D. Weiss az antikolinerg hatású hatóanyagokat ajánlja, de a viselkedésterápiát mindenképp elsődlegesnek ítéli. A Kegel-gyakorlatok és a gyógyszeres terápia együttese valóban hatásosabbnak bizonyult, mint a két módszer bármelyike önmagában. A magyarországi szerzők szerint a bizonyítottan hormonhiányos nők sürgősségi inkontinenciája esetén (például menopauza idején) a ösztrogénkezelés jótékony hatású, a progeszteronnal történő kiegészítéssel még inkább.

Stresszinkontinenciában szenvedő nőbetegek esetében a professzor a Kegel-gyakorlatokat és a műtétet javasolja elsődleges kezelési módként. Az alfa-adrenerg agonista szerek és az ösztrogéntartalmú készítmények alkalmazása csak esetenként ajánlható, az antikolinerg szereket pedig nem megfelelőnek, hatástalannak ítéli. Dr. Zöllei Magdolna hozzáteszi, hogy magyarországi szerzők (Mersich és munkatársai) a stresszinkontinencia kezelésében az alfa-szimpatikomimetikus kezelést mellékhatásai miatt kevésbé jó választásnak tartják. Esetenként még az imipramint is használják, bár arythmiát okozó tulajdonságai miatt nem szívesen. Az Egyesült Államokban jóváhagyásra vár a duloxetin hatóanyag a stresszinkontinencia kezelésére. Ez a szer eddig depresszió kezelésében bizonyult hatásásosnak.

Forrás: dr. Zöllei Magdolna, Orvostovábbképző Szemle XIII. évf., 4. szám