Az EU be akarja tiltani a fogyasztási cikkekben található "örök vegyszereket"(PFAS)

Az Európai Bizottság javasolni fogja a közeljövőben a PFAS-k vagy "örök vegyi anyagok" használatának betiltását a fogyasztási cikkekben.

A  perfluor-alkil- és polifluor-alkil-anyagok (angol rövidítéssel PFAS) nem bomlanak le a környezetben, ami aggodalomra ad okot az ökoszisztémákban, az ivóvízben és az emberi szervezetben való felhalmozódásuk következményeivel kapcsolatban. Egyebek mellett teflonedények, kozmetikai termékek,  tűzoltóhabok és víztaszító textilek gyártására használják. Az örök vegyületek néven is ismert anyagok, évekig megmaradnak a környezetben. Napjainkban annyira elterjedtek, hogy a tudósok szerint nincs a Földön olyan hely, ahová nem jutottak volna el. Megtalálták már Tibetben, az esővízben, valamint az Antarktisz eldugott vidékein is.

 „Tudjuk, hogy valójában rengeteg fogyasztási cikk betiltására törekszünk” - mondta Jessika Roswall környezetvédelmi biztos a Reutersnek adott interjúban. „Ez persze fontos nekünk, embereknek, de a környezet és szerintem az ipar számára is, hogy tudják, hogyan lehet fokozatosan kivonni a PFAS-okat.”

Már legalább két évvel ezelőtt kezdődött

Dánia, Németország, Hollandia, Norvégia és Svédország csaknem két évvel ezelőtt támogatta a PFAS széles körű tilalmát, Roswall szerint azonban az EU javaslata valószínűleg legkorábban jövőre állhat össze, mivel "alapvető" mentességeket is meghatároznak.

Az asztma inhalátorok és a zöld technológiákban, például az elektromos járművekben használt félvezetők a lehetséges "alapvető" mentességek közé tartozhatnak, bár ezek is korlátozásokkal szembesülnek.

Az északi országok adatai szerint az ipari alkalmazások, főképp a műanyag- és elektronikai gyártás teszik ki a PFAS-felhasználás legnagyobb részét. 

Az északi országok adatai szerint az ipari alkalmazások, főképp a műanyag- és elektronikai gyártás teszik ki a PFAS-felhasználás legnagyobb részét. Fotó: Getty Images

Hogyan korlátozzák jelenleg a PFAS anyagokat?

2009 óta a perfluoroktán-szulfonsavat és származékait (PFAS) a nemzetközi stockholmi egyezmény tartalmazza a használatuk megszüntetése érdekében. Jelenleg a hosszú szénláncú perfluorozott karbonsavak (C9-21 PFCA-k) a Stockholmi Egyezménybe való felvételét és ennek következtében a globális megszüntetését fontolgatják. 

Ezenkívül az ECHA, még 2022 januárjában korlátozási javaslatot vezetett be a tűzoltóhabokban használt PFAS-okra.

Az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) munkája a tilalom hatályának felmérése érdekében, többek között a gépjárműipart, a tiszta energiát és a műanyagágazatot képviselő szakmai szövetségektől, amelyek olyan mentességeket kérnek, mint például a fluorpolimerek, a vízálló ruháktól a fotovoltaikus napelemekig mindenben használt PFAS-k.

Perek tömkelege a láthatáron

A PFAS-nak való kitettséget egészségügyi problémákkal - többek között májkárosodással, alacsonyabb születési súllyal és hererákkal - összekötő kutatások növelik a vállalatok perekkel fenyegető kockázatait is.

Az amerikai perek több mint 11 milliárd dollár értékű megegyezést hoztak, amelyekben olyan vállalatok érintettek, mint a 3M a víz szennyezése miatt.

„Az európai vállalatoknak is a szennyezéssel kapcsolatos peres eljárások ’hullámával’ kell szembenézniük, illetve a környezeti és egészségügyi károk csökkentésével” - mondta Hélène Duguy, a ClientEarth környezetvédelmi jogi cég ügyvédje. „A ClientEarth szorosan figyelemmel kíséri a vállalatok PFAS-okkal kapcsolatos magatartását, és nem fog visszariadni a fellépéstől” - mondta Duguy a Reutersnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!