Lenyűgöző dolog derült ki a kutyákról

Egy kutatás szerint a négylábúak megértik az ok és okozat közötti kapcsolatot.

Mutatjuk, hogy értelmezik a kutyák a szavakat.

A kutyák ismerik az ok-okozat elvét; ha valami fizikailag megmagyarázhatatlan történik a szemük előtt, megrökönyödnek - állapították meg a Bécsi Állatorvosi Egyetem Messerli Kutatóintézetének szakértői. Christoph Völter és Ludwig eredményeikről a Biology Letters című tudományos lapban számoltak be.

A fokozott figyelem és meglepődés jele

Vizsgálataik során egy-egy képernyő elé ültettek le 14, családban élő kutyát és megmutattak nekik két videót. Az egyiken egy guruló billiárdgolyó egy másiknak ütközik, az ütközéstől megáll, a másik viszont elindul. A második film szürreális volt: az első golyó jóval az ütközés előtt megállt, mire a másik érintkezés hiányában is gurulni kezdett.

A második videónál a kutyák tekintete hosszan pihent az első golyón, mely nyilvánvalóan ok nélkül megállt. Pupilláik tovább maradtak nyitva, ami a fokozott figyelem és meglepődés jele. Ez arra utal, hogy a négylábúak megértik az ok és okozat közti kapcsolatot - vélik a tudósok.

Gyakori tévhit a kutyatulajdonosok körében, hogy a bolhák ellen elég szezonálisan védekezni, holott a megelőzésre egész évben kiemelt figyelmet kell fordítani. Ha azt veszed észre, hogy kutyád gyakrabban nyalogatja magát, vagy sokat vakarózik, az akár a bolhaallergiás dermatitisz egyik jele is lehet. Mutatjuk, mi ilyenkor a teendő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!