Farkas hibridek tartják rettegésben a lakosságot Németországban

Egy támadás miatt beszélnek a helyiek a rejtélyes faj példányairól.

Rejtélyes ragadozótámadás kavarta fel a kedélyeket a németországi Havelseeben, ahol egy tacskó súlyos sérüléseket szenvedett. A vita középpontjában az áll, hogy vajon egy farkas volt-e az elkövető, vagy esetleg egy farkas hibrid – írja a Promotions.

farkas
Egyesek szerint farkas volt, más pedig ragaszkodik a hibrid elmélethez. A képen egy farkas vonyít. Fotó: Getty Images

A portál információi szerint a tartományi környezetvédelmi hivatal genetikai elemzése azt valószínűsíti, hogy egy farkas támadhatta meg az állatot. Ezzel szemben a helyi vadásztársaság egy saját DNS-vizsgálatot is elrendelt, amely szerint nem zárható ki a hibrid lehetősége sem. Az ilyen jellegű keverék állatok – a farkas és házi kutya kereszteződései – különösen veszélyesek lehetnek, mivel ötvözik a farkas vadászösztönét és a kutya emberközeliségét.

A hivatal szerint a baleset hátterében az állhat, hogy a tacskó gazdája szabadon engedte kedvencét egy farkasok által jól ismert területen.

Évek óta figyelmeztetjük a kutyatulajdonosokat arra, hogy ilyen helyeken mindig pórázon kell tartani az állatokat, mivel a farkasok a kóborló kutyákat betolakodónak, zsákmánynak vagy akár párzási partnernek is tekinthetik

– írják közleményükben.

Brandenburgban egyébként egyre nagyobb a nyomás, hogy csökkentsék a helyi farkasállományt, mert rengeteg kárt tesznek a haszonállatokban. Nehezíti a helyzetet, hogy a farkasok jelenleg Németországban szigorú természetvédelmi oltalom alatt állnak, csak különleges engedéllyel szabad kilőni őket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, így az ország északnyugati felén, kétharmadán gomolyfelhős, napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!