Látta, hogy éhezik a kutyája, mégsem tett ellene semmit

Állatkínzás miatt az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki az egyik kutyájának okozott súlyos szenvedést azzal, hogy nem gondoskodott róla megfelelően.

A vádirat szerint a férfi tokodi lakóhelyén három kutyát tartott, ezeket egyszerre etette. A két nagyobb, domináns kutya nem engedte ételhez jutni a legkisebbet, aki 2022 augusztusát követően kórosan lesoványodott. Elegendő ivóvízhez sem jutott hozzá, a vizes betonfalat nyalogatta, hogy szomjúságát enyhítse. 2023. január 24-ére már súlyosan dehidratált állapotban volt.

A kutya az éhezéstől olyan súlyos állapotba került, amelytől már maradandó egészségkárosodást szenvedhetett, illetve el is pusztulhatott volna. A gazda tudta, hogy a két nagyobb eb miatt a legkisebb nem jut elegendő élelemhez és ivóvízhez, ez ellen azonban semmit nem tett, így fokozta és elnyújtotta az állat szenvedését.

állatkínzás
Fotók is készültek arról a helyről, ahol a kutyákat tartották. Fotó: Magyarország ügyészsége

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbüntetést szabjon ki, a próbaidő tartamára pedig rendelje el a pártfogó felügyeletét.

állatkínzás
Fotó: Magyarország ügyészsége

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.