Jó program a kacsaetetés, de sokat árthatsz vele

Sehol és semmivel ne etesd a vízimadarakat – kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat. A jó szándékú, ám ártó szokás ellen ezért világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.

Vadkacsák úsznak az Újhegyi Bánya-tóban 2023 márciusában. Fotó: MTVA / Bizományosi / Róka László
Vadkacsák úsznak az Újhegyi Bánya-tóban 2023 márciusában. Fotó: MTVA / Bizományosi / Róka László

Beteg madarak, elmocsarasodott vizek

A vízimadarak életmódja és túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól. Az értéktelen táplálék megbetegítheti a vízimadarakat, szennyezi a környezetet, rontja a víz minőségét, valamint növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő elmocsarasodást.

Több kéregető, kevesebb túlélő

A mesterségesen fenntartott táplálékbőség ráadásul a téli túléléshez nélkülözhetetlen őszi elvonulási ösztönt is kikapcsolja. Az etetés növeli továbbá a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből eredő sérülésveszélyt, valamint így az emberek nagy mennyiségű vízimadarat vonzanak az önfenntartó életre nem alkalmas területekre is. Az etetőhelyek közelében évről évre egyre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma, és immár több madárral kezdődik újra a folyamat.

Plusz egy meglepő következmény
A feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék a patkányokat is vonzza, valamint segíti a kártevő rágcsálók szaporodását. Ezek az állatok idén különösen nagy problémát jelentenek a fővárosban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +1 °C

A délelőtt felhős dunántúli tájakon lassan szakadozik, csökken a felhőzet, és naposra fordul az idő, míg keleten csak kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő zavarhatja a napsütést. Csapadék nem lesz. A keleti, délkeleti szél a Dunántúlon időnként megélénkül, Sopron környékén meg is erősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között várható. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!
kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!