Megdöbbentő, milyen súlyos volt a tavalyi aszály

Tavaly történelmi aszály volt: az őszi és a nyári növények terméshozamai egyaránt elmaradtak a korábbi évek átlagaitól, de az állattenyésztés is megsínylette a szárazságot – írja a 2022-es év agrometeorológiai áttekintésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A met.hu oldalon megjelent tanulmány szerint 2021 őszén későn kezdődött el a talajok feltöltődése, de a csapadékos december végére időarányosan jól állt ez a folyamat. Azonban 2022 első három hónapjában alig hullott csapadék, már a vegetációs időszak elején az ország jelentős részén aszály alakult ki. Januárban és február elején a szokásosnál enyhébb volt az idő, majd február végén lehűlt a levegő, de ekkor már javában virágzott a mogyoró és az éger, illetve a som és a csonthéjas gyümölcsök is a rügyfakadás fázisában jártak, helyenként már virágoztak is. Márciusban a túl korai fejlődés megtorpant, a fagyok veszélyeztették a korai gyümölcsfák bimbóit, virágait. A tavaszi kalászosokat poros, rendkívül száraz talajba vetették. A hónap utolsó napján érkezett a csapadék, többfelé egy nap alatt több eső esett, mint az előző három hónapban összesen.

elszáradt kukorica, aszály, szárazság, csapadékhiány
A tavalyi aszály a mezőgazdaságban is komoly nehézségeket okozott. Fotó: Getty Images

A Dunántúlra is átterjedt az aszály

A száraz évkezdet után áprilisban több hullámban jelentős mennyiségű csapadék öntözte az ország nagy részét. Ekkor inkább a meleg hiánya hátráltatta a növények fejlődését, a hőmérséklet ugyanis jellemzően az egész hónapban alacsonyabb volt a sokéves átlagnál. Május elején megérkezett a meleg, a még nedves talajokon gyors fejlődésnek indultak a növények. Augusztus közepéig azonban szinte csak záporok voltak, az esős Medárd-időszak teljesen elmaradt. Júliusban már a Dunántúlra is átterjedt az Alföldet a nyár elejétől sújtó nagyfokú aszály, amely a tetőfokát augusztus közepén érte el. A szárazságot több hőhullám is tetézte a nyáron, időnként nagy területen 35 Celsius-fok fölötti hőmérsékleteket is mértek.

Júliusban a Tiszántúl nagy részén a harmada sem hullott a kukorica számára ideális mennyiségnek, a növények május közepétől szenvedtek a fokozódó aszálytól, és öntözés nélkül sok nyári kultúra már ekkor visszafordíthatatlan károkat szenvedett. A fejlődésben elmaradt, alacsony, alulról elszáradt, felsült, cső nélküli táblák voltak jellemzőek furulyázó levelekkel, ezekből termésre már nem lehetett számítani. Augusztusban a szárazság területi kiterjedése és mértéke is nőtt, az ország háromnegyed részén volt tapasztalható súlyos vagy nagyfokú aszály. Augusztus 19-én azonban többfelé alakult ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás. Nagy területen hullott számottevő mennyiségű csapadék, 10 nap alatt az ország jelentős részén 20-70 milliméternyi, aminek hatására a talaj felső rétege hosszú idő után sokfelé átnedvesedett.

A nyári csapadék mennyisége a nyugati országrészben 170-270 milliméternyi volt, helyenként több a sokéves átlagnál, míg az Alföld jelentős részén csak 50-100 milliméternyi eső hullott, fele-harmada a szokásosnak. A 2022-es nyár a Dunántúlon 1-2 fokkal, a keleti országrészben 2-3 fokkal volt melegebb a sokéves átlagnál. Az augusztus utolsó dekádjában és szeptemberben érkező bőséges csapadék kedvező feltételeket teremtett az őszi vetésekhez, bár a szintén rendkívül száraz októberben a búza korai fejlődése nehézkessé vált. A novemberi esők és az átlagosnál enyhébb idő következtében azonban mind a repce, mind az őszi kalászosok jól fejlődtek a tél előtt.

Az aszály nem újdonság, de a mértéke igen

Az elemzés szerint az éves napfény mennyisége országszerte az átlag felett alakult, azt mintegy 150-250 órával meghaladta. A legmagasabb, 2500 óra körüli értékek Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében fordultak elő, a legkevesebbet (2250-2300 órát) a hegyek mellett az Alpokalján és északkeleten sütött a nap. A részletes tanulmányok szerint Magyarországon a 2022-es rendkívüli szárazság nem regionális jelenség, hanem globális háttere volt. A légköri áramlási rendszer globális mintázata, a trópusokon jelentkező kisebb tengerpárolgás, a nyári magas hőmérsékletek a Kárpát-medencében és a kiszáradó talaj együttesen okozta az aszályt.

Magyarország legszárazabb térsége az Alföld középső része, itt a legnagyobb a tartós, súlyos aszály kockázata. Az elmúlt évszázadban is gyakran előfordultak – akár éveken keresztül is – száraz periódusok, az aszály ilyen módon tehát hozzátartozik Magyarország éghajlatához. A tanulmányok szerint ugyanakkor az elmúlt évtizedekben jelentősen melegebbé váltak a nyarak, a több és intenzívebb hőhullám erősíti az aszályhajlamot, és nő az egymást követő száraz napok maximális évi hossza is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.