Világjárványt okozhat egy új vírus!

Amerikai kutatók szerdán azon aggodalmuknak adtak hangot, hogy a madárinfluenza egy másik törzse mutáció révén emberről-emberre könnyebben terjedővé válhat, ami pandémia kialakulásához vezethet.

"A szárazföldi madarak 1988-as fertőződése óta a H9N2 madárinfluenza A vírusok több emberi fertőzést is okoztak, és járványossá váltak a házi szárnyasok körében Eurázsiában" - áll a Public Library of Science szakfolyóiratában közzétett tanulmányban. "Ez az influenza altípus kifejlődött és olyan tulajdonságokra tett szert, melyek aggodalomra adnak okot azt illetően, hogy könnyebben terjedhet emberről-emberre."

A Maryland Egyetem kutatócsoportja ennek a madárinfluenza típusnak, az úgynevezett H9N2 vírusnak az átvitelét vizsgálta menyéteken, hogy megállapíthassák, hogyan terjed a kórokozó. 1988-tól 2003-ig ötfajta baromfiból gyűjtött öt H9N2 típust vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy a vírus nem a levegő útján terjed.

Egy Leu226 nevű, a vírus felületén lévő aminosav felelős a betegség terjedéséért. Az is kiderült, hogy a menyétek fogékonyabbak az olyan H9N2 vírusokra, melyek korábban embereket fertőztek.

"Bár nem figyeltünk meg levegő útján történő átvitelt, a vírus több légzőszervi szövetben sokszorozódott, és olyan klinikai jeleket váltott ki, melyek a humán H3N2 "szülő-vírus" esetében tapasztaltakhoz hasonlít. Eredményeink arra utalnak, hogy a H9N2 vírusok kialakulása és gyakorisága a szárnyasokban jelentős fenyegetettséget jelent az emberekre nézve."

A madárinfluenza vírus H5N1 törzse több mint 230 ember halálát okozta 2003. vége óta a fertőzött szárnyasokkal való érintkezés következtében. A halálesetek körülbelül fele Indonéziában történt. Az egészségügyi szakemberek attól félnek, hogy a törzs mutáció révén olyan formát vehet fel, amely könnyebben terjed mberről-emberre, ami pandémia kialakulásához vezethet.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!