Váratlanul: Egressy Gábortól Kaszás Attiláig

A magyar színjátszás hőskorának nagy alakja Egressy Gábor, mindent megélt, amit a 19. században egy magyar értelmiségi megélhetett. Ő szavalta el a Nemzeti Dalt a Bánk Bán híres március 15-ei előadásán, volt forradalmi kormánybiztos, de szabadcsapat vezetője is, emigrált és hazatért, érkezését Arany versben köszöntötte. Sokat tett a magyar színjátszásért is, könyvet írt, intézetet alapított a jövő magyar színészei számára. Ötvenhat évesen agyvérzést kapott a színpadon, de befejezte a darabot, és csodával határos módon felépült. Két évre rá, régi sikerdarabja, a Brankovics közben eszméletét vesztette, és többet már nem tért magához.

A XX. század talán legszörnyűbb története Bajor Gizié. A ragyogó tehetségű színésznőt szinte bizonyos, hogy férje ölte meg. Germán Tibor fül-orr-gégész 1950-ben megoperálta felesége fájós fülét, és innentől kezdve rögeszméjévé vált, hogy Bajor Gizi meg fog süketülni. Naponta adott be neki injekciókat, míg végül háborodott tudata arra vezérelte, hogy 1951-ben morfiuminjekcióval megölje párját és magát is. A boncolás megállapította, hogy Bajor Gizi teljesen egészséges volt, míg férje előrehaladott agykéregsorvadásban szenvedett.

Soós Imre halála sem kevésbé megrendítő. A parasztfiúból lett színészóriást először magasba repítette, majd esni hagyta a kommunista kultúrpolitika. 1956 eseménysorozata és nagy szerelmének emigrálása is megrázta az amúgy is labilis idegállapotú színészt. Korábbi ideggondozójával és új kedvesével, Perjési Hedviggel együtt, holtan találták lakásukban, mindkettőjükkel gázmérgezés végzett. A rendőrség kezdettől fogva kettős öngyilkosságként kezelte az ügyet. Sötét titok, hogy utolsó pillanataiban Soós vajon miért kaparta a falat, véresre horzsolt ujjaival.

Latinovits haláláról sok mindent hallhattunk, a rendőrség vizsgálata, akárcsak Soós esetében, sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Ruttkai Éva egész életében kitartott amellett, hogy Latinovits nem lehetett öngyilkos, hanem fel akart ugrani a lassító vonatra, de elvétette a távolságot.

Domján Edit öngyilkossága is felkavarta az akkori közvéleményt, a pályája csúcsán lévő színésznő negyvenedik születésnapján vetett véget életének. Szándékához nem férhet kétség, hiszen búcsúlevelet is hagyott, korábban pedig arról beszélt, hogy nem akar öreg színésznő lenni. Még baljósabbá teszi a történetet, hogy Szécsi Pál, akivel rövid, de szenvedélyes kapcsolata volt, két évvel később szintén önkezével vetett véget életének.

Ahogy Egressy Gábort, sok újkori színészkollegáját is ereje teljében vitte el a halál. Bubik István frontális autóbalesetet szenvedett, Bertók Lajos pedig a Duna hullámai között lelte végzetét, valószínűleg szívgörcsöt kapott. Bertók 40 éves volt, maratont futott, átúszta a Balatont, érthetetlen, hogy ilyen fiatalon hogyan állhatott meg a szíve. Kocsis György halála nem volt olyan váratlan, mint Kaszás Attiláé, Kocsis négy éve már életmentő szívműtéten esett át és hiába volt nagyon elővigyázatos, a betegség végül is legyőzte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!