Utólag is lebukhatnak, akik vezetés közben telefonálnak

Új rendelkezéseket kíván életbe léptetni a brit kormány, amelyek értelmében utólag ellenőrizhetnék a hatóságok, hogy a mobiltelefonokat használták-e a közúti balesetek idején.

A kezdeményezés egybevág azzal az új törvénnyel, amely a duplájára, 60 fontra (22 ezer forintra) emelte a vezetés közbeni telefonálásért kiszabható büntetést a szigetország útjain.

Azokban az esetekben, ahol gyanítható, hogy a telefonálás okozta a balesetet, megvizsgálják, pontosan mikor és ki kezdeményezte a hívást, ám azt nem tudják megállapítani, hogy a sofőr kézben tartotta-e a készüléket, vagy kihangosítót használt.

A jelenlegi rendelkezések szerint csak halálos baleset után ellenőrizhető, hogy telefonáltak-e vezetés közben.

A kormány mindenképpen szigorítani kívánja az autóvezetés közbeni telefonálás szankcionálását, mivel az adatok elszomorítóak: 13 halálos karambolban, 52 komoly és 364 kisebb balesetben játszott szerepet a mobiltelefonálás a 2005-ös esztendőben.

A rendőrségi statisztikák szerint a vezetés közbeni telefonáláskor négyszer gyakoribb a baleset bekövetkezésének esélye.

Nehéz lesz meggyőzni az autósokat, hogy az ő érdekükben szigorítják a szabályozást, mivel egy közelmúltban készült felmérés szerint a gépkocsivezetők 80 százaléka gondolja azt, hogy a telefonálás nem zavarja a vezetésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!