Új MR-készülék Szolnokon

Új MR-készüléket állítottak munkába a Szolnoki Diagnosztikai Központban.

A központ a szolnoki Hetényi Géza Kórház által biztosított helyiségekben, az intézmény területén működik, a vizsgálatra érkező betegeknek fel sem tűnik, hogy az ajtó mögött egy másik gyógyintézményről van szó - mondta dr. Baksai István igazgató-főorvos. Köszönhető ez annak, hogy az elmúlt 10 év alatt rendkívül jól összecsiszolódott a munka. A betegek szempontjából az a legfontosabb, hogy mielőbb hozzájussanak a diagnózishoz. Az új mágneses rezonanciás (MR) készülékkel a képalkotó diagnosztika legkorszerűbb berendezései állnak mától rendelkezésre Szolnokon is - tette hozzá.

Az új, korszerű MR-készülék üzembeállítása a nagy térerő és a korszerű szoftver felszereltség mellett nagyon komoly fejlődést jelent a betegek vizsgálatában - mondta dr. Endes János, a diagnosztikai központ vezetője. A képalkotó diagnosztika hasznosságából nagyon sok szakma profitál: többek között a neurológia, a traumatológia, a belgyógyászat, a sebészet, a pulmonológia, a sürgősségi betegellátás. Az új MR-készülék telepítése, üzembe helyezése három hónapot vett igénybe, a próbaüzemet követően most már teljes kapacitással működhet a betegek gyógyítása érdekében.

2007-04-18 14:00

Forrás: Weborvos S. Cs. J.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!