Önnek is megmentették már az életét?

A legértékesebb, pótolhatatlan dologgal, saját vérükkel mentik meg embertársaik életét az önkéntes véradók, akiknek ma van az ünnepnapja Magyarországon.

A Magyar Vöröskereszt területi szervezetei helyi rendezvények keretében ma köszönti a véradókat, a szervezet országos vezetése pedig november 28-án pénteken, délelőtt 11 órától a Parlament főrendiházi termében ünnepélyes keretek között, neves előadóművészek társaságában köszönti a sokszoros véradókat, így fejezve ki az irántuk érzett megbecsülést.

Ez a nap azokról a segítőkész emberekről szól, akik önként és térítésmentesen nyújtják karjukat a számukra ismeretlen betegeknek. Ezen a napon köszönetet mondunk a társadalom legegészségesebb tagjainak, akik a mai rohanó világban, idejüket, energiájukat nem kímélve, segítő kezet nyújtanak a bajbajutottaknak - kívánva egyúttal nekik, hogy további sok-sok éven át újra és újra átérezhessék az önzetlen segítségnyújtás máshoz nem fogható örömét! - áll a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös közleményében.

A vérre bármikor bármelyikünknek szüksége lehet - emlékeztetnek a szervezők.

Magyarországon évente átlagosan 400-450 ezer ember szorul vörösvérsejt-koncentrátumra vagy más vérkészítményre, mert baleset éri vagy műtéti beavatkozáson esik át.

Bajbajutott embertársainknak évente átlagosan 500 ezer véradás garantálja a szükséges vérkészítmény-mennyiséget, amit a lakosság mintegy 5 százaléka biztosít.

Véradóink alkalmanként 450 ml vért áldoznak fel önként és térítésmentesen, számukra ismeretlen betegek részére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!