Nyíregyházi kórház a kismamák haláláról: „Megrázta az eset a kollégákat”

Nyilatkozott a nyíregyházi kórház kommunikációs vezetője, ahol rövid időn belül két kismama is elhunyt szülés után.

Nem tárt fel semmilyen összefüggést a nyíregyházi kórházban meghalt kismamák ügyében elrendelt belső vizsgálat - nyilatkozta a Gyerekszoba.hu megkeresésére az intézmény kommunikációs vezetője. Válaszukban hangsúlyozták: előre nem látható, visszafordíthatatlan folyamatok indultak el mindkét esetben, a halálozások pedig a kollégákat is megrázták.

Több mint ötezer szülés zajlik az osztályon évente

Ahogy arról a napokban mi is beszámoltunk, mindössze két nap leforgása alatt két frissen szült kismama is életét vesztette a Nyíregyházi Kórházban. Egyikük a harmadik gyermekét hozta világra a kórházban, másikuk pedig egy ikerpárt szült császármetszéssel. A Gyerekszoba.hu információi szerint a két kismama ellátását nem ugyanaz a kezelőorvos és ügyeletes team végezte.

Vitkai Éva, az intézmény kommunikációs vezetője hangsúlyozta: osztályukon évente több mint ötezer szülés zajlik, köztük számos komplikált, súlyos állapotú anyáé is. „A két sajnálatos eset között semmilyen összefüggést nem tárt fel a vizsgálat. Mindkettőnél olyan visszafordíthatatlan és előre nem látható folyamatok indultak el a kismamák szervezetében, amit a legszakszerűbb és a leggondosabb beavatkozás ellenére sem tudtak orvosaink visszafordítani” - nyilatkozta a lapnak. 

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Mint mondta, a kollégákat mélyen megrendítette mindkét eset. “Miután régóta nem volt anyai halálozás az osztályunkon, így az eset nagyon megrázta a betegek életéért küzdő kollégákat, illetve a többi dolgozót is” - emelte ki a kommunikációs vezető.

A tragédia kapcsán írt másik cikkében a Gyerekszoba.hu egy olyan anyukát is megszólaltatott, aki mindhárom gyermekét a szóban forgó intézményben hozta világra. Ő csak jót tudott mondani a kórházról és a benne dolgozókról, mint fogalmazott, az orvos végig ott volt mellette, szakmailag és emberileg is nagy segítséget nyújtott. Egy másik, szülés előtt álló kismama ugyanakkor úgy nyilatkozott: császármetszésre készül, és a történtek óta nagyon fél a szüléstől. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.