Mutatjuk, hol irtják a héten a szúnyogokat

A megszaporodott szúnyogok miatt a héten várhatóan 248 településen és kilenc budapesti kerületben, 51 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés – tájékoztatott a gyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A következő napokban Sopron környékén, a Duna mentén a Szigetközben, Komáromnál, Budapesten, a Csepel-sziget településein, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a Tisza-tó térségében végeznek a szakemberek földi kezeléseket a kifejlett szúnyogok ellen – áll az OKF közleményében. A szakemberek elsődlegesen az "ULV" technológiát alkalmazzák, amely során platós gépjárműről juttatják a permetet a környezetbe; a kezelések késő este és éjszaka zajlanak.

szúnyog, szúnyoggyérítés, szúnyogirtás
A héten 51 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés itthon. Fotó: Getty Images

Az elmúlt hetekben az ország nagy részén a korábbi évekhez képest kevés szúnyoggal lehetett találkozni. Ugyan az Alföldön az aszályos időjárás miatt továbbra sincs szükség gyérítésre, az ország északi részén nagyobb számban jelentek meg a csípőszúnyogok.

Az OKF arra figyelmeztet, hogy városias területeken, különösen Budapest néhány kerületében egyre nagyobb arányban fordulnak elő emberközeli életmódot folytató szúnyogfajok. Olyanok, amelyek a locsolás során visszamaradt vizekben, madáritatókban, vízgyűjtő edényekben is képesek tömegesen szaporodni. Ezért nélkülözhetetlen a lakosság közreműködése a tenyészőhelyek megszüntetéséhez. Vagyis célszerű a ház körüli vízzel teli hordók, kaspók rendszeres kiürítése.

A kezelése időpontjáról értesítést kapnak a települések, illetve a menetrend megtalálható a katasztrófavédelem honlapján is – áll a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra