Mentőhelikopterrel Miskolcra

Nem fogadta a területi beosztás szerint illetékes Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet a fővárosban kedden azokat a balesetben megsérült férfiakat, akiket végül - több más fővárosi kórház elutasító válasza után - mentőhelikopter szállított a salgótarjáni kórházból Miskolcra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházba.

A betegeket végül befogadó miskolci kórház igazgatója, Csiba Gábor szerint a szaktárca információs irodája azt sem tudta megmondani salgótarjáni kollégájának, hogy idegsebészetileg jelenleg hová tartozik a salgótarjáni egészségügyi intézmény.

A mentőhelikopter kétszer fordult a betegekkel, az első sérültet délután fél három körül hozták meg, a helikopter a másik betegért visszarepült.

A Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája megerősítette az MTI információját arról, hogy a sérült férfiak kedden hajnalban szenvedtek közlekedési balesetet.

Közlésük szerint a 21-es főúton történt baleset során az a személyautó, amiben a két súlyosan sérült, budapesti illetőségű férfi utazott, egy álló teherautónak ütközött.

Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató-főorvosa a történtekről a távirati irodának elmondta: a salgótarjáni kórházi vezető kedd délelőtt kereste meg kérésével, hogy fogadja a két baleseti sérültet, ugyanis a szükséges idegsebészeti beavatkozást Salgótarjánban nem tudják elvégezni, máshol pedig nem fogadták őket.

A miskolci kórház főigazgató-főorvosa hangsúlyozta: április 1-jéig hozzájuk tartozott a salgótarjáni kórház, azóta viszont Budapesthez, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézethez tartozik.

Mint mondta: a Nógrád megyei kolléga természetesen a fővárosban érdeklődött először a betegek fogadásáról, ám elutasító választ kapott. Információi szerint ezt követően salgótarjáni kollégája több más fővárosi egészségügyi intézménynél is próbálkozott, ám sehol sem fogadták a betegeket.

"Így telefonált Miskolcra, a megyei kórházba, és én átvettem a sérülteket, bár területileg nem tartoznak hozzánk. Amit tetttem, annak ellenére tettem, hogy a mi intézményünk is pénzügyi nehézségekkel küzd" - mondta Csiba Gábor.

Beszámolt arról is, hogy a mentőhelikopteres szállítást megelőzően a salgótarjáni kórház a szaktárca információs irodáját is megkereste, de ott - az elsődleges információk alapján - nem tudták megmondani, hogy a salgótarjáni egészségügyi intézmény idegsebészetileg hová tartozik.

Csiba Gábor úgy fogalmazott: korábban már több alkalommal jelezte, s most ismét jeleznie kellett az Egészségügyi Minisztériumnak, hogy rossz a területi beosztás, de ezekre a felvetéseire elmondása szerint eddig még semmilyen választ sem kapott.

Ha ez nem így van, akkor viszont a tájékoztatással, az információáramlással van probléma - tette hozzá.

Csiba Gábor - mint mondta - a szaktárcának azt is javasolta, hogy a felesleges "betegküldözgetést" azzal kerüljék el, hogy a beteggel kapcsolatos költségeket ott fizessék ki, ahol ellátják őket.

Ezeket az összegeket attól az intézménytől kellene levonni, ahová a beteg tartozik - jelentette ki.

2007-06-05 16:18

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!