Mentőhelikopter baleset: felmentették a pilótát

A bíróság nem találta egyértelműen bizonyítottnak az ügyészségi vádat, ezért első fokon felmentető ítéletet hozott.

Miután a motor vizsgálatára kirendelt újabb műszaki szakértő nem tudta már pontosan megállapítani, hogy a Pécs belvárosában lezuhant mentőhelikopter műszaki hibája okozta-e a balesetet, mint ahogyan azt sem, hogy a légikatasztrófa során egyáltalán történt-e emberi mulasztás, ezért a Pécs városi bíróság, bizonyítottság hiányában első fokon felmentette a pilótát.

A tárgyaláson az is kiderült, hogy nem egyezett a pilóta vallomása a vád azon pontjával, miszerint az 57 éves tapasztalt repülő nem megfelelő magasságban, illetve kedvezőtlen szélviszonyok mellett kezdte volna meg a felszállást. Amíg az ügyészség szerint olyan nagy volt a szél, hogy a szabályok értelmében az említett manővert nem lett volna szabad megtenni, addig a pilóta mindvégig állította: gyenge szembeszélben kezdte meg a felszállást, emellett mindenben pontjában betartotta a légügyi közlekedés szabályait. A férfi tagadta azt is, hogy elkerülte volna a figyelmét a klinika udvarára akkor újonnan telepített négy méter magas konténer. Továbbra is ragaszkodott korábbi álltásához, miszerint a balesetet csakis a motor műszaki hibája okozhatta.

Ezt az érvelését azzal támasztotta alá, hogy egy évvel korábban már hasonló ok miatt javították az általa navigált légi járművet.

Mint arról a Weborvos hírt adott: két évvel ezelőtt egy sikertelen felszállást követően csapódott a földbe az orosz gyártmányú MI-2-es mentőhelikopter, közvetlenül azután, hogy a Tolna megyéből sürgősséggel szállított beteget kitette. A pilótán kívül a szerencsétlenségben súlyosan megsérült a fedélzeten tartózkodó mentőorvos és ápoló is.

Az ügyben hozott első fokú ítélet nem jogerős, a fellebbezéssel kapcsolatban az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A tapasztalt pilótát a légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt állították bíróság elé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!