Koronavírus: fontos változások Ausztriában

Ausztriában augusztustól eltörlik a karanténkötelezettséget, legalábbis bizonyos feltételekhez kötik a fertőzöttek szabad mozgását.

Ausztriában augusztus elsejétől eltörlik a koronavírus-járvány miatt bevezetetett karanténkötelezettséget - jelentette be kedden Johannes Rauch osztrák egészségügyi miniszter Bécsben a tartományi egészségügyi referensekkel tartott találkozóját követően. Az országban jelenleg heti átlagban százezer lakosra mintegy 900 fertőzött jut.

Maszkot kell viselni a fertőzötteknek

Az új szabályozás értelmében a fertőzöttek elhagyhatják otthonukat, amennyiben nem tapasztalnak tüneteket. Ugyanakkor FFP2 típusú maszkot kell viselniük, kivéve, ha a szabadban vannak és másoktól kétméteres távolságot tudnak tartani. Rauch a járvány egy új fejezetéről beszélt, amelyben az oltásoknak és gyógyszereknek köszönhetően az ország fel tudja venni a küzdelmet a betegséggel. Katharina Reich tiszti főorvos hozzátette, hogy a koronavírus a belátható jövőben még jelen lesz és erre be kell rendezkedni. A tárcavezető ugyanakkor óvatosságra intett. Kijelentette, hogy az enyhítés dacára, "aki beteg, annak otthon kell maradnia".

Ausztria, maszkviselés
A tünetmentes fertőzöttek elhagyhatják otthonukat, de maszkot kell viselniük. Fotó: Getty Images

A karanént elhagyó fertőzöttekre mindemellett további korlátozások is érvényesek, így nem tehetnek kórházi látogatásokat, s nem léphetnek be idősotthonokba. A kormány tervezete viszont kivételként említi, hogy ezen intézmények fertőzött dolgozói maszkot viselve folytathatják munkájukat. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra