Kiderült, a kevés alkohol is veszélyes

Nincs olyan alkoholmennyiség, amely biztonsággal fogyasztható lenne - derült ki egy világméretű kutatás eredményeiből.

Milyen tünetekről ismerhető fel az alkoholizmus? Részletek itt.

A tanulmány szerzői elismerték ugyan, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás talán véd a szívbetegségekkel szemben, ám ez az előny nem akkora jelentőségű, mint a rák és más betegségek kockázatának emelkedése. A világon minden harmadik ember fogyaszt alkoholt a becslések alapján. A 15-49 éves korosztályban a halálozások majdnem fele kapcsolatos az alkohollal.

Az új kutatás szerint az alkohol kis mértékben sem orvosság
Az új kutatás szerint az alkohol kis mértékben sem orvosság

Közel 200 ország adatait vizsgálták

A betegségek okozta anyagi terhekről szóló, a Lancet brit orvosi hetilapban megjelent tanulmány 195 országban vizsgálta meg az alkoholfogyasztás és az egészség összefüggéseit az 1990 és 2016 közötti időszakban. A kutatók 15-95 évesek adatait elemezték: összehasonlították az egyáltalán nem ivók egészségét azokéval, akik naponta egy alkoholos italt fogyasztottak.

Azt találták, hogy százezer absztinens közül 914-nél alakult ki alkohollal is kapcsolatba hozható betegség, többek között rák . Azok között, akik napi egy alkoholos italt fogyasztottak, ennél néggyel többen betegedtek meg, ami 0,5 százalékos emelkedést jelent, akik pedig napi kettőt, azok közül 63-an, ami 7 százalékos növekedésnek felel meg. A napi öt alkoholos italt ivók között már 37 százalékkal, vagyis 338-cal többen lettek betegek.

Élmezőnyben a magyar férfiak

A tanulmány szerint a legtöbbet ivó nők tízes toplistáját Ukrajna vezeti átlagosan napi négy egységet meghaladó mennyiséggel. Magyarország itt ugyan nem került az élmezőnybe, a férfiak között azonban a tizedik helyen állunk. Ennek a listának az élén Románia található, ahol átlagosan napi nyolc italnál többet fogyasztanak a férfiak. Egy egység tíz gramm alkohollal egyenlő, ami nagyjából egy kis pohár bornak, egy doboz sörnek vagy egy kis adag röviditalnak felel meg.

A legkisebb mennyiségű alkohol is káros

Egy brit tanulmány szerint évekkel is megrövidítheti az életet a rendszeres alkoholfogyasztás. Részletek itt.

"Korábbi tanulmányok megállapították az alkohol védőhatását egyes betegségekkel szemben, azonban az alkohollal összefüggő egészségi kockázatok már a legkisebb mennyiség mellett is emelkednek. Ugyan a napi egy itallal kapcsolatos kockázat kicsi, ez azonban meredeken emelkedik az egyre nagyobb mennyiségekkel" - foglalta össze Max Griswold, a kutatás vezetője, a Washingtoni Egyetem egészségügyi mérésekkel és értékeléssel foglalkozó intézetének (IHME) munkatársa.

Sonia Saxena, a tanulmány egyik szerzője szerint kutatásuk a témában végzett eddigi legnagyobb jelentőségű munka, mert 694 forrás adatait elemezték, melyek mind egyéni, mind a populációs ivási szokásokról tartalmaztak adatokat, valamint 592 tanulmány eredményeit, melyek az alkoholfogyasztás kockázatairól szóltak. Becsléseik a korábbiaknál pontosabbak, mert - a bevalláson alapuló egyéni adatokon kívül - figyelembe vették az alkoholeladásokat, az otthoni előállítást és a csempészetet is.

A kutatásban nem vett részt David Spiegelhalter, a Cambridge-i Egyetem professzora, aki megjegyezte, hogy ugyan nincs "biztonsággal fogyasztható" alkoholmennyiség, ez szerinte mégsem ok arra, hogy az egészségügyi kormányzat az absztinenciát javasolja. Ehelyett azt ajánlják, se a férfiak, se a nők ne igyanak többet heti 14 egységnyi alkoholnál.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, másutt eső valószínű, többfelé és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-Dunántúlon lesz. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra