Humánmeteo: változékony időre számíthatunk

Vasárnap már nem érvényesül fronthatás. Napközben mérséklődnek a görcsös panaszok, sőt a vérnyomásproblémák is enyhülnek. A változékony időben ugyanakkor jelentős lesz a megfázásveszély.

Vasárnap már nem kell markáns fronthatásra számítani, kissé javul az élettani helyzet. Ugyan napközben többeknél továbbra is jelentkezhet görcsös fejfájás, hasi illetve izomgörcsök, de a tünetek estére jelentősen mérséklődnek. Az érintettek számára ajánlott a továbbiakban is a szokásosnál több folyadékot fogyasztani, a borsmentán kívül a hársfatea is hatékony megoldásnak bizonyulhat a görcsoldásban.

Jó hír az is, hogy a frontmentes időben végre számottevően enyhülnek a keringési és vérnyomásproblémákkal küzdők panaszai is. Ugyanakkor az időjárási helyzetben lejátszódott markáns változás által jelentősen igénybe vett szervezet legyengült, így fogékonyabbá vált a kórokozókkal szemben, könnyen megfázhatunk tehát. Érdemes ismét nagyobb figyelmet fordítani az immunrendszer támogatására, erősítésére, és fokozni a C-vitamin bevitelét. Étrendünkbe is igyekezzünk beépíteni az ezt tartalmazó ételeket, például spenótot , uborkát, paradicsomot.

Vasárnap változékony időre készülhetünk
Vasárnap változékony időre készülhetünk

A szabadtéri programok során változékonyságra, a Dunántúlon emellett szeles időre is számítani kell. Ezeken a tájakon a mért értéknél akár több fokkal is alacsonyabbnak érezhetjük a levegő hőmérsékletét, ingadozó lesz a komfortérzetünk is. Fontos tehát, hogy réteges, jól variálható öltözékben induljunk el otthonról, ráadásul így a megfázás kockázatát is jelentős mértékben csökkenthetjük.

Romlik az allergiahelyzet: erősödik a pázsitfű- és a csalánfélék pollenszórása, emellett tüneteket okozó mennyiségben a szelídgesztenye virágpora található még meg a levegőben. Az allergiások tehát igyekezzenek mérsékelni a tejtermékek fogyasztását, valamint ajánlott gyakrabban hajat mosni.

Az autósok figyeljenek arra, hogy helyenként a Dunántúlon illetve néhol az Északi-középhegység területén a záporoktól nedvesek és csúszósak lehetnek az utak, ezért ezeken az útszakaszokon javasolt nagyobb követési távolságot tartani, továbbá kerülni kell a hirtelen fékezést és irányváltást. Emellett az ország nyugati felén az élénk szél okozta csökkent menetstabilitás, míg keleten a napsütés lehet gyakran zavaró - figyelmeztet a Meteoklinika .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!