Humánmeteo: fülledt hétfő jön

Hétfőn sem kell frontok miatt aggódni, ugyanakkor a visszatérő fülledtség jelentősen igénybe veszi az idősek és a vérnyomáspanaszokkal küzdők szervezetét. Emellett a szélnek lehetnek pozitív illetve negatív hatásai egyaránt.

Hétfőn front ugyan nem érkezik térségünkbe, ám az ismét egyre fülledtebbé váló idő nagy megterhelést jelent az idősek és a vérnyomásproblémákkal élők számára. A délelőtti órákban gyakoribbá válhat a vérnyomás-ingadozás, sőt délután egyeseknél akár rosszullét, légszomj is jelentkezhet. Az érintetteknek ajánlott a napot lehetőleg pihenéssel tölteni, továbbá igyekezzenek kerülni a nagy megterheléssel járó tevékenységeket.

Keleten és délen sokan ébredhetnek nehezebben, kialvatlanul, többünknél pedig napközben bágyadtság, koncentrálásbeli problémák is jelentkezhetnek. A tompaság elűzésére zöld tea fogyasztása javasolt, de jelentős élénkítő hatása miatt inkább a délelőtti, kora délutáni órákban érdemes meginni belőle néhány csészével.

Hétfőn záporokra, zivatarokra is számíthatunk
Hétfőn záporokra, zivatarokra is számíthatunk

Jó hír viszont, hogy az ország nagy részén csökken a szélterhelés, csak keleten, illetve zivatarok érkezésekor tapasztalhatnak a szélre fokozottan érzékenyek nyugtalanságot, szokatlan ingerlékenységet. Másoknak a szél pozitív hatásaiban is részük lehet: a Tiszántúlon enyhíti kissé a fülledtséget. A szabadban változékony időre, a nyugati megyékben erős, helyenként nagyon erős UV-sugárzásra számíthatunk, az ország középső harmadán pedig az esernyőt is ajánlott magunkkal vinni.

Intenzív tüneteket továbbra is a pázsitfűfélékre allergiások tapasztalhatnak, emellett a csalánfélékre érzékenyek körében jelentkezhet még szemviszketés, tüsszögés és orrfolyás. A hirtelen kialakuló zivatarok során ráadásul a roncsolódó pollenszemek esetenként asztmatikus tüneteket is kiválthatnak. Az érintetteknek nem ajánlott a szabadban sportolni, a tejtermékek fogyasztását is érdemes kerülni. A lakás átszellőztetését időzítsék a reggeli órákra.

Az autósok számára ajánlott figyelembe venni, hogy az ország középső harmadán a záporoktól, zivataroktól többfelé vizesek és csúszósak lehetnek az utak. Ezeken az útszakaszokon nagyobb követési távolság tartása javasolt, legyünk a szokásosnál is körültekintőbbek! A fáradt, figyelmetlen sofőrök tovább növelik a balesetveszélyt, nyugaton gyakran a napsütés is vakító lehet - hívja fel a figyelmet a Meteoklinika .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!