Holtan találtak egy német házaspárt Eleken

A 72 éves férfi és a 67 éves nő saját lakásában valószínűleg szén-monoxid-mérgezés miatt vesztette életét - mondta Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense

A rendőrségi szemle során idegenkezűségre, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A gyulai rendőrkapitányság a német házaspár halálának körülményeit szakértők bevonásával, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti tájakon lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugati, északi szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben olykor viharos lökések. Délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható.Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!