Az élsport - jó ideje tagadhatatlanul - veszélyes üzem. A sportsérülések száma, súlyossága világszerte nő. Lassan nem az a kérdés, mennyire egészségtelen a sport, hanem az, hogy bele kell-e halni.
Jó tudni, mik az esélyeink, ha sportra adjuk a fejünket. Elég, ha őszinte választ adunk a www.sportscover.com weboldalon is fellelhető sérüléskalkulátornak. A halál, mint lehetőség, egyelőre kívül esik a kalkulátor látókörén, de ha így haladunk, nem sokáig. Az elmúlt években egyre nő az élsportolókat sújtó rejtélyes halálesetek száma. Fiatal, jó fizikumú férfiakról van szó, akik szíve sportolás közben, olykor közvetlenül utána szűnt meg dobogni.
A LEGVESZÉLYESEBB A FOCI?
A legutóbbi, nagy nyilvánosságot kapott tragédia áldozata a spanyol válogatott labdarúgó, Antonio Puerta, aki augusztus végén a Sevilla-Getafe labdarúgó-mérkőzésen kapott szívrohamot. A 22 éves fiatalember a pályán még magához tért, az öltözőben azonban ismét elvesztette az eszméletét: leállt a szívműködése, többször kellett a mentősöknek újraéleszteni. Még két napig küzdöttek az életéért. A 28 esztendős kameruni Marc-Vivien Foénak ennyi esélye sem volt. Négy éve a Konföderációs Kupa elődöntőjén már a futballpályán meghalt. Halálát szívmegállás okozta, miként a 24 éves magyar Fehér Miklósét is. A portugál bajnok Benfica idegenlégiós csatára a Guimaraes elleni találkozón 2004. január 25-én a hosszabbításban kapott egy sárga lapot, ezen elmosolyodott, majd a térdét átkarolva összeesett. A harmadik újraélesztési kísérlet már sikertelennek bizonyult. S itt az újabb haláleset: szeptember 2-án a 21 éves ecuadori Jairo Nazareno, a Riobamba játékosa a mérkőzésük lefújása után mellkasi fájdalmakra panaszkodott, azonnal kórházba szállították, ahol pár órával később meghalt.
Négy szörnyű eset, s közülük három a pályán, a csapattársak, a világ szeme láttára. De sajnos ennél sokkal több szívhalálról tudunk: focistákról, evezősökről, futókról, kosarasokról, kézilabdázókról. Nevesekről és kevésbé ismertekről. Az olyanok tragédiájának híre, mint Bogdán Balázs, Bánka Kristóf, Boskó Péter, kevesekhez jut el. De még a válogatott labdarúgó Dárdai Pál öccsének halála is tabutéma kegyeleti okból - vagy mert nem látni az összefüggéseket.
Az orvostársadalom sötétben tapogatózik, a gyógyszeripar pedig öszszezár.
FÁJDALOM NÉLKÜL
Egy dán dokumentumfilm szerint két focistájuk, Rasmus Green (26) és Claus Henningsen (27) feltehetően a fájdalomcsillapítók miatt halt meg. Szívleállásuknak nem volt előzménye, s a boncolás sem állapított meg semmi rendelleneset. Annyit lehetett tudni, hogy kisebb sérüléseik elfedésére a mérkőzések előtt Ibuprofent és Diclofenacot (ismertebb nevén Voltarent) kaptak. A dán közszolgálati televízióban tavaly bemutatott Amikor a halál is játszik című film szakértői konkrétan e gyógyszerek mellékhatását feszegették. Szerintük a két fájdalomcsillapító bármelyike - nagy terhelés és stressz mellett - az arra hajlamosaknál szívelégtelenséget okozhat. Állításuk szerint Fehér Miklós és a norvég Kjartan Ellingsen (27) halála is összefüggésbe hozható e szerekkel. Sőt, szerintük összességében több mint negyven európai focista lelte halálát hasonló okból a közelmúltban.
Hogy ebbe beleszámolták-e Zavadszky Gábort, nem tudjuk, de jó, ha felidézzük, mit közölt az AP hírügynökséggel Cipruson az Apollon Limassol klub szóvivője. Szerinte a magyar középpályás fájdalomcsillapítót szedett a sérülésére. A 2006. január 4-én egy bajnoki meccsen szalagszakadást szenvedett Zavadszky Gábor kórházba került, ott ellátták, majd hazaengedték. Két nappal később éjjel holtan talált rá a csapat orvosa. Az orvosok szívinfarktusra vagy tüdőembóliára gyanakodtak, de a boncolás egyiket sem erősítette meg.
Gyanúsan sok tehát az olyan szívleállás, amely tökéletes fizikumú, edzett sportolókat ér, amikor kisebb sérülések, fájdalmak enyhítésére gyógyszert szednek. S ez már komoly vád, komolyan is kellene venni. Mint az ausztrálok. Nekik két - nem sportolói - haláleset elegendő volt ahhoz, hogy betiltsák a Prexige nevű fájdalomcsillapítót - nyomban, ahogy az esetekre fény derült. Ugyanezen svájci gyógyszer ötven országban, köztük hazánkban ezt követően is megengedett maradt.
KÉRDÉSEK TENGERE
Innen nézve nehéz megérteni, miért tilos doppingszereket szedni, s miért szabad bizonyos fájdalomcsillapítókat használni. S ha már nem tilosak ezek a szerek - hiszen a fájdalommal valamit kezdeni kell -, miért nincs szabály arra, hogy az egyes gyógyszerek után hány napot kötelező pihenni? Vagy naivan azt hisszük, az élsportoló önállóan, az egészségi állapotának tudatában dönt arról, mikor akar versenyezni, rajthoz állni? De jó lenne tudni azt is, hogy bármilyen terheléses teszttel kiszűrhetők-e a rejtett szívrendellenességek. Vagy el kell foganunk, hogy azokat - időzített bombaként - a rendkívüli stresszel, adrenalinszintemelkedéssel járó versenyek élesítik be az élsportoló szervezetében?
Az említett filmet követően a Dán Labdarúgó-szövetség vizsgálatot rendelt el, s a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség is azt ígérte, felállítanak egy kutatócsoportot a halálesetekkel kapcsolatban. Ennek egyelőre nincs nyoma, bár az igaz, hogy a FIFA a 2006-os labdarúgóvilágbajnokságon részt vevő játékosok számára már teljes szív-, EKG- és ultrahangvizsgálatot javasolt.
ÉVI EZERNEK TILOS
Magyarországon az Országos Sportorvosi Hálózat évi 370 ezer sportorvosi vizsgálatot végez. Dr. Berkes István, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) főigazgató főorvosa, a Magyar Olimpiai Bizottság orvosbizottságának vezetője szerint évente mintegy ezer embert szűrnek ki. A sportpályák mellett pedig javulnak az újraélesztés esélyei, egyre több helyen van defibrillátor.
A főigazgató szerint fontos, hogy a Testnevelési Egyetem hallgatói újabban kötelesek elsősegélynyújtással, újraélesztéssel kapcsolatos ismereteket is elsajátítani. "Az élsport annyira felgyorsult, hogy már az emberi teljesítőképesség határait feszegeti. De a túlterhelésből eredő sérülések hetven százaléka így is megelőzhető lenne" - mondja. A kérdésre, hogy nem veszélyesek-e bizonyos fájdalomcsillapítók, óvatosan felel: kellő ellenőrzéssel és mértékletességgel aligha lehet ezekkel probléma. Jónak látná, ha a sportolók orvosi lapján a családban előforduló szív- és egyéb betegségeket is rögzítenék, s ha az élsport kezdetén ultrahangvizsgálaton esnének át a fiatalok.
Sikeres újraélesztések
A gyors és szakszerű elsősegélynyújtásnak köszönhetően nem minden eszméletvesztés, szívleállás fordul a legrosszabbra: vannak, akiket sikerült visszahozni. De legalább azoknak komolyan kellene venni az ájulást, akikkel egyszer már történt hasonló. Mert mint kiderült, a Sevilla minap elhunyt focistája, Antonio Puerta nem először esett össze a pályán, amit a csapat tagjai és orvosai elintéztek azzal: bizonyára a hőség az oka.
A szerencsés visszatérők közé tartozik a 24 éves Juan Arango, a spanyol Mallorca venezuelai focistája, aki 2005. márciusában egy bajnokin ütközött a sevillai Navarróval, majd ájultan zuhant a gyepre. Orrából és szájából folyt a vér, s percekkel később a szíve is leállt. A gyors orvosi segítség azonban - egy szükségszerű állkapocstörés után - még a focipályán életre keltette. Hasonló beavatkozás mentette meg a többszörös BEK-győztes olasz Roberto Donadoni életét, aki egy összefejelés után vesztette el az eszméletét, s nyelte le a nyelvét.
Carlos Martin Aguilera, az Atletico Madrid játékosa esetében is ütközés előzte meg az ájulást, az olasz csatár, Marco di Vaio pedig a 2002-es Bajnokok Ligája-sorozatban ütközött a levegőben, s úgy érkezett a földre, mint egy rongydarab. Egy perc alatt újraélesztették, de az eszméletét csak később nyerte vissza. Mindössze egy napig tartották kórházi megfigyelés alatt, a következő bajnokin már a cserepadon ült.
hetivalasz.hu
Morvai Katalin
(2007.09.18. 10:27)
