Halálos életmentés

Végveszélyben van egy amerikai beteg, aki hétfőn már a műtőasztalon várta az életmentő szervátültetést, kedden mégis visszakerült a várólistára. A Michigani Egyetem Ann Arborban lévő kórházában pedig gyászolják négy kollégájukat és a két pilótát, akik repülőgépükön a beültetésre váró szervvel a Michigan-tóba zuhantak.

A két sebész és két transzplantációs szakértő hétfőn délelőtt repült Milwaukeeba, ahol egy donorból kioperálták a beültetendő szervet. A kórház nem közölte, mit, de mivel mindkét orvos szívsebész volt, feltehetően szívet vagy tüdőt. Ann Arborban közben előkészítették a beteget a műtétre. A régi szervet feltehetően nem vették ki, mert a rutineljárás értelmében a visszafordíthatatlan beavatkozásokkal megvárják, amíg az új szerv megérkezik, és átesik az utolsó ellenőrzésen. Az orvoscsoportot szállító Cessna hétfőn délután, nem sokkal a felszállás után zuhant le. A 13 fokos vízben a sötétség leszálltáig kutattak az esetleges túlélők után, de se az embereket, se a légmentesen lezárt hűtőládában lévő szervet nem találták, csupán a repülőgép kisebb darabjai kerültek elő. Mivel a szív csak hat, a tüdő pedig nyolc órát tartható el a testen kívül, a pácienst ellátták, és nevét visszatették az országos transzplantációs várólistára. Életkorát nem közölték, ám az egyik életét vesztett orvos gyermekszív-specialista volt.

Az AP hírügynökség tudósítása idéz egy hivatalos statisztikát, miszerint az utóbbi években egyre több, egészségügyi mentőfeladatot ellátó repülőgépet ért baleset az Egyesült Államokban. 2002 és 2005 között 55 balesetben 54 személy veszítette életét. Ezek a repülőgépek szállítják a transzplantációra szánt szerveket is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!