Gyakorlati újraélesztési oktatás háziorvosoknak

Kifejezetten magyar viszonyok között is alkalmazható újraélesztési technikákról tartanak továbbképzést háziorvosoknak az ország 25 helyén.

Azért épp nekik, mert az infarktust elszenvedő betegek egy jelentős részével a háziorvos találkozik először, hiszen sok esetben az "ügyeletet" hívja ki a család. A páciens túlélését, felépülését alapvetően meghatározza tehát a háziorvos cselekedete és felkészültsége.

A szív ingervezető rendszere

Egy 2005-ben végzett felmérés szerint annak ellenére, hogy az idő alapvető fontosságú tényező, a háziorvosok többsége - 62 százaléka - ilyen estben nem kért rohamkocsit, és közel egyharmaduk meg sem várta a helyszínen a kiérkező autót, annak ellenére, hogy a beteg ilyenkor életveszélyben van, így felügyelet nélkül nem hagyható.

A későbbi diagnosztika és kezelés szempontjából alapvető fontosságú EKG-t csak alig több mint egynegyedük készített.

A folyamatos szakmai felkészítések hatására ez a helyzet a felmérés óta javult, az igény jelentős a háziorvosok körében az ilyen irányú gyakorlati képzésekre. Ezért szerveztek számukra a Novartis Hungária Kft. támogatásával országos továbbképző rendezvénysorozatot.

Az ország 25 pontján megrendezett képzéseken több mint 800 háziorvos szerezhet kifejezetten gyakorlati és praktikus tudást az acut coronaria syndomában szenvedő betegek ellátásáról.

Természetesen a hangsúlyos elem az, hogy a háziorvosnak a mentő kiérkezéséig mit lehet, mit kell megtenni a beteg esélyeinek maximális javítása érdekében. Az előadások kifejezetten valóságos helyzetekre koncentrálnak, így többek között arról esik szó, hogy mit tud a háziorvos egyedül, illetve az asszisztensnővel közösen megtenni, mivel tudja a kiérkező mentősöket segíteni, ezáltal az oly fontos ellátási időt rövidíteni.

A gyakorlati részben - a sürgősségi szakember bemutatója után - a résztvevők az újraélesztést gyakorolhatják. Oktató félautomata defibrillátorral és sürgősségi táskával végezhetik el az újraélesztés lépéseit egy olyan szimulációs babán, ami a rajta végzett beavatkozás hatásosságát is mutatja az ellátást végző számára.

A nemzetközi tapasztalatok és ajánlások mentén a szakmai szervezetek Magyarországon is kidolgozták a betegek gyógyításának ajánlott menetét és módját, valamint létrejött a legfontosabb életmentő beavatkozást - az elzáródott szívkoszorús eret katéteres módszerrel újra megnyitó beavatkozás, a PCI (primer coronaria intervencio) - végző centrumok hálózata, ahol évről évre egyre több beteget látnak el (a 2002-es 1096 eset után, 2006-ban már 4359 db), ezzel jelentősen növelve az érintettek rövid és hosszú távú életkilátásait.

Az infarktust kapott páciensek ellátásának leglényegesebb mozzanata nagyon egyszerűen összefoglalható: idő = szívizom. Azaz minél hamarabb kap az érintett megfelelő szakszerű ellátást, és minél gyorsabban jut katéteres (vagy annak hiányában egyéb meghatározott) kórházi kezeléshez, annál kisebb a szívizom károsodása, vagyis annál jobb az esély a túlélésre és a felépülésre.

A Novartis nem először tesz erőfeszítéseket a magyar infarktusos páciensek ellátásának javítására, hiszen az "Éljen 140/90 alatt!" program keretében, a Magyar Hypertonia Társasággal együttműködve az elmúlt években is rendszeresen képezték a háziorvosokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!