Ezért ne kérjen jeget a kólájába!

A gyorséttermi italokban levő jégkockák több koszt tartalmaznak, mint a WC-tartályból lefolyó víz - ez korábban egy 12 éves diák által készített tanulmányból derült ki.

A jégkockákon hemzsegnek a baktériumok

Jasmine Roberts 2013-ban öt dél-floridai étteremben felszolgált jégből vett mintákat a kutatómunkájához, melyek között önkiszolgáló jégautomatákból vett, illetve a drive-in éttermek ablakain át kézhez kapott jégkockák egyaránt előfordultak. Ezt követően a diáklány ugyanezen éttermekben található WC-k vizéből is mintát gyűjtött, és a Dél-Florida Egyetem laboratóriumában valamennyi minta baktériumait kielemezte.

Miért jó jeget szopogatni? Egy tanulmány szerint a kényszeres jégszopogatás összefüggésben áll a vashiánnyal és az alacsony hemoglobinszinttel. Arra is van feltételezés, hogy ez a furcsa szokás miként javítja az agy teljesítményét .

A gyorséttermi italokban levő jégkockákon hemzsegnek a bacilusok
Jobb, ha nem kérünk jeget a gyorséttermi italokba

Fertőzést okoz a szennyezett jég

A jég számos esetben tartalmazott E. coli baktériumot , amely az emberi bélben él és számos fertőzéssel hozható összefüggésbe. Mindennek hátterében Roberts, valamint dr. David Katz szakértő szerint is egyrészt a nem megfelelő tisztaságú jégkészítő gépek, valamint a jéglapátoló kanalak mosatlan kézzel való használata állhat. A WC vize ugyanakkor azért tiszta, mert az a fertőtlenített, városi vízhálózatból érkezik a tartályba.

A WC tartályában kellene kezet mosni A világ boldogabbik felén igen szabadosan bánunk az ivóvízzel - míg egyes országokban a létfenntartáshoz elegendő vízmennyiség sem áll rendelkezésre, mi tiszta ivóvízben fürdünk, és ezzel is öblítjük le a toalettet. Az igazán elszántak találhatnak környezetbarát megoldást erre, ha családi házban laknak, hiszen ott kialakítható alomszék vagy más néven komposztvécé. A témáról itt írtunk korábban .

A diáklány által ismertetett tények természetesen nem kell, hogy pánikra adjanak okot, ám a figyelmet érdemes felhívni rá, hogy az italokba szánt jéggel nagyobb higiéniai körültekintéssel kéne bánni az éttermi dolgozóknak.

Hajtsa le a WC-ülőkét, ha jót akar! Régóta húzódó vita a háztartásokban, hogy a férfiak nem hajlandóak dolguk végeztével lehajtani a WC-ülőkét. Pedig ennél az apróságnál sokkal fontosabb lenne, ha minden alkalommal, öblítés előtt a fedőt is ráhajtanánk a csészére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?