A magzatokra is hat a légszennyezettség

Egészen a magzatot védő méhlepényig (placentáig) eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő - derült ki egy új tanulmányból.

Az autókból, gyárkéményekből és egyéb forrásokból származó, apró részecskékkel teli szennyezett levegő minden ember egészségére veszélyt jelen. A várandós nők esetében azonban a koraszülés és az alacsony születési súly esélyét is növeli. Ennek okát viszont egyelőre nem tudják biztosan a kutatók. Az egyik elmélet szerint a részecskék leülepednek a kismamák tüdejében , és potenciálisan ártalmas gyulladást eredményeznek. Belga szakemberek azonban most egy másik lehetséges magyarázatot ismertettek.

várandósság, méhlepény, terhesség, placenta, baba, magzat, légszennyezettség, rossz levegő,
A méh nem mindentől védi meg a babát. Fotó: iStock

Veszélyben a babák?

Állatokon végzett korábbi vizsgálatok során a kutatók már felismerték, hogy a részecskék képesek eljutni a placentához, ám a mostani tanulmány volt az első, amely emberi méhlepénynél is kimutatta a jelenséget.

A Hasselti Egyetem kutatói egy újfajta szkennelési technikát alkalmazva vizsgálták meg újdonsült édesanyák placentáját. A méhlepényeken részecskeszennyeződést, pontosabban koromszerű lerakódást figyeltek meg. A részecskék a méhlepény magzathoz legközelebbi részén halmozódtak fel, közel a köldökzsinórhoz. A minták 10 erősen szennyezett, illetve 10 kevésbé szennyezett területen élő édesanyától származtak. A szakemberek azt látták, hogy minél magasabb levegőszennyezettségnek volt kitéve az édesanya a terhesség ideje alatt, annál nagyobb mennyiségű részecske rakódott le a placentán.

Az, hogy a lerakódás jelen van a placentán, már önmagban egy fontos felfedezés. Az eredmények azonban nem bizonyítják, hogy a korom áthatolt a placentán és elérte a magzatot, illetve a lerakódásnak bármilyen negatív hatása lenne - jegyezte meg a Pittsburghi Egyetemen szakértője, Yoel Sadovsky, aki nem vett részt a vizsgálatban. "A következő kérdés az, hogy mekkora mennyiség kell ezekből a szénrészecskékből ahhoz, hogy kárt okozzanak" - tette hozzá.

A termékenységre is kihat a rossz levegő

Ahogy korábban már megírtuk , a terméketlenségi arány világszerte egyre nő, és ennek egyik fő oka a légszennyezettség lehet. Egy májusban publikált tanulmány szerint ugyanis a szennyezett levegő károsíthatja a hímivarsejteket. A kutatók úgy vélik, a levegőben szálló 2,5 mikron részecskeátmérőjű (2,5 PM) vagy annál kisebb mikroszkopikus por- és koromszemcsék a herék sejtjeinek működéséhez kapcsolódó gének változását idézhették elő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?