A felnőttek veszélyesebbek?

Közlekedés közben a felnőttek sokkal inkább vigyáznak gyermekeikre, mint önmagukra; viszont a gyerekek jobban vigyáznak magukra, mint amennyire a felnőttek rájuk. Egyebek mellett ez áll az Országos Baleset-megelőzési Bizottság gyermekbalesetekről készített jelentésében.

A rendőrség adatai szerint 1990-ben 107 gyermek halt meg közúti balesetben. Tíz évvel később 44. A csökkenés hátterében az áll, hogy a szülők - a sajátjukkal ellentétben - készek gyermekük biztonságára áldozni. Még fel sem vetődött a biztonsági gyermekülések kötelezővé tételének gondolata, mégis évről évre többen kértek tanácsot a rendőrségtől (is), mely üléstípusok a legbiztonságosabbak.

Az utóbbi években bekövetkezett halálos kimenetelű közlekedési gyermekbalesetek kétharmadában azonban az áldozatok utasként veszítették életüket. Azaz, bármennyire is meglepő: ma kétszer nagyobb esélye van annak, hogy egy gyermeket a szülei autójában ér halálos baleset, mint hogy biciklizés közben, vagy amikor átrohan az úttesten.

A kedvező változásokat Gégényi István alezredes, az ORFK szakértője az immár több éve, minden tanévkezdés előtt és iskolaév végén megtartott felvilágosító-figyelemfelhívó kampánnyal magyarázza. Az utóbbi években a becsengetést követő hónapban nem történt halálos baleset az iskolák környékén.

Nyári Katalin, a Bűnmegelőzők Országos Szakmai Szövetsége elnöke ennek ellenére sem lelkesedik a kampányszerű bűnmegelőzési, baleset-megelőzési megmozdulásokért. Szerinte egy-egy bűnmegelőzési nap - gazdagabb iskolákban hét vagy hónap - nem elég arra, hogy a gyerekek megismerjék a rájuk leselkedő veszélyeket, s hogy azokat miképpen kerülhetik el, hogyan kezelhetik. A Biztonságos Iskola mozgalom célja éppen az, hogy lényegében minden tantárgy keretében adjon valami pluszt, ami segít a veszélyhelyzetek kezelésében, megelőzésében.

Budapesten négy önkormányzati és két egyházi iskola kísérletképpen komplex biztonsági képzést ad tanulóinak, ami kiterjed a bűn- és balesetvédelemre, a tűzvédelemre és az emberi konfliktusok kezelésére. S hogy mennyi hozadéka lehet ennek a Fővárosi Önkormányzat által évente hatmillió forinttal támogatott speciális oktatási formának egy olyan feszültségektől terhes, megosztott országban, ahol olykor kívánatos lenne, ha a parlamenti közvetítést is 18-as karikával sugározná a televízió? Danielisz Béla bűnmegelőzési tanácsnok, városrendészeti bizottsági elnök szerint esélyt ad arra, hogy a ma gyermekei kevésbé lesznek kiszolgáltatottak, és jobban kezelik majd a konfliktusaikat szüleiknél.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!