Növelheti a rák veszélyét ez a gyakori fertőzés

Meglepő eredményre jutott egy nemzetközi kutatócsoport, melynek tagjai a vastagbélrák kockázati tényezőit rosszindulatú vastagbéldaganatból vett minták és állatmodellek segítségével vizsgálták.

A szalmonellózisnak, vagyis a szalmonellafertőzésnek való kitettség összefügg a korai vastagbélrák kialakulásával, és a rosszindulatú daganat méretének alakulásával - számolt be róla a sciencedaily.com egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatának eredményére hivatkozva.

daganat, vastagbélrák
A vastagbélrák műthető, de a gyors diagnózison sok múlik. Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images

A Cell Reports Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői először egy bélrákos betegek adatain alapuló holland tanulmányt elemeztek. Megállapították, hogy a rutinszerűen végzett vastagbélrák-műtétek során vett, szalmonella elleni antitesteket tartalmazó szövetminták általában súlyosabb stádiumban lévő páciensektől származtak.

A szalmonellafertőzés nem várt következménye

A szövetmintákból izolált szalmonellatörzseket a kutatócsoport – élén Jun Sunnal, a Chicagói Illinois Egyetem professzorával – szalmonellafertőzésnek kitett, vastagbélrákos egerek tanulmányozásához használta. Megfigyelték, hogy a szalmonellózisnak kitett egerek szervezetében gyorsabban és nagyobbra nőtt a rosszindulatú daganat, mint azokéban, amelyek nem voltak kitéve az említett kórokozó támadásának.

A fertőzés során a szalmonella hatására változnak a gazdaszervezet alapvető jelátviteli útvonalai, ez okozza az onkogén átalakulást - idézte a sciencedaily.com Sunt, aki szerint további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy még pontosabban feltárhassák a szalmonellaexpozíció és a vastagbélrák kockázata közötti összefüggést.

Közben a Sunnal együttműködő holland kutatók laboratóriumi vizsgálatok során rákos és a rákot megelőző állapotban lévő emberi sejteket kombináltak egy adott szalmonellatörzzsel, nyomon követve, hogyan és milyen mértékben változik a rosszindulatú daganat. Azt tapasztalták, hogy már egyetlen fertőzés hatással volt annak méretére és növekedésének ütemére: vagyis minden egyes fertőzés exponenciálisan növelte a sejtek átalakulásának mértékét. "A szalmonellafertőzés felgyorsította a tumor növekedését" - összegezte Sun.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!