A téli hidegben csak így lenne szabad dolgozni

Felhívást tett közzé a hidegben történő munkavégzés veszélyeivel kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi irányítási főosztálya.

A hideg munkakörnyezet a dolgozókat érő megterhelések körébe tartozik, így erre vonatkozóan el kell végezni a kockázatértékelést, és megelőző intézkedéseket kell hozni a munkavállalók egészségvédelmére. Szabadban végzett fizikai munka esetén a kockázatértékelés eredményei alapján hideg elleni védőeszköz, védőruha biztosítása válhat szükségessé, és figyelembe kell venni a munka-, védőruházat és egyéb védőeszközök viseléséből adódó többletmegterhelést, a mozgást, látást és hallást korlátozó hatást is.

munkavégzés hideg időben, tél, hólapátolás
A hideg téli napokon megfelelő intézkedésekkel kell védeni a munkavállalók egészségét. Fotó: Getty Images

A lefagyott tárgyak nehezebben vagy egyáltalán nem mozdíthatók, amihez csúszásveszély is társul. A fűtőtestek megválasztásánál, elhelyezésénél gondoskodni kell arról, hogy azok ne szennyezzék a munkahely, pihenőhely levegőjét, illetve ne okozzák a munkavállalók túlzott felmelegedését.

Munkavédelmi oktatás során a veszélyforrások és a szükséges megelőző intézkedések mellett fel kell hívni a munkavállalók figyelmét arra, hogy az időjárásnak megfelelő ruhát vegyenek fel, rétegesen öltözködjenek, és figyeljenek a végtagok, valamint az arc, az orr és a fül védelmére is. Az NGM javasolja, hogy a dolgozók figyeljenek egymásra, bármilyen egészségi állapotukkal összefüggő panasz, rosszullét, sérülés esetén a munkát azonnal hagyják abba, igényeljék a munkahelyi elsősegélynyújtást vagy az orvosi ellátást. Éppen ezért mindig legyen mobiltelefon a munkaterületen, ha segítséget kell hívni.

Hány fok legyen télen az irodában?

Zárt térben történő munkavégzés esetén a megfelelő munkahelyi klíma biztosítása könnyebben megoldható, mint a szabadtéri munkavégzés során. Zárttéri munkahelyen a dolgozók számára biztosítandó megfelelő hőmérsékletet az ott folyó munka jellege, illetve a munkával járó fizikai megterhelés-igénybevétel határozza meg.

Hideg évszakban szellemi munka esetén 20-22, könnyű fizikai munka esetén 18-20, közepesen nehéz fizikai munkánál 14-18, míg nehéz fizikai munkánál 12-14 Celsius fok munkahelyi hőmérsékletet kell biztosítani a dolgozók számára. A réteges öltözködés, meleg zokni, vastag talpú lábbeli csökkenti a szervezet hőleadását és elősegíti a hidegebb munkakörnyezethez való alkalmazkodást. Ha sok folyadékot iszunk, azzal nagyobb eséllyel előzzük meg a felfázást, a húgyúti fertőzéseket. A melegebb italok fogyasztásával fokozódik az anyagcsere, a hőérzet mellett a közérzet is javulhat.

Az égéstermék-elvezetés nélküli fűtőberendezések szabálytalan használata minden évben több halállal végződő baleset, illetve fulladás, mérgezés előidézője, pedig a tragédiák megfelelő elővigyázatossággal megelőzhetők lennének. A 2020 és 2024 közötti időszakban összesen 6 halálos munkabaleset következett be a fűtőberendezések szabálytalan üzemeltetése miatt. A nyílt égésterű gázkészülékek – például propán-bután palackkal üzemelő "szieszta kályhák", hősugárzók – nem alkalmazhatók közvetlen természetes szellőzés nélküli helyiségben, illetve alvás, pihenés céljára is szolgáló helyiségben, valamint a gépjárművek belső terében. Elektromos fűtőberendezés csak a munkáltató engedélyével, a munkavédelmi, érintésvédelmi, valamint tűzvédelmi előírások és a kezelési útmutató szerinti szabályok betartása mellett üzemeltethető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.