5 méterrel nő a féktáv - megkockáztatná?

Akár 5 méterrel is megnőhet a féktávolság a vezetés közbeni telefonálás miatt, ennyire csökken tőle ugyanis a vizuális figyelem - fedte fel a Warwicki Egyetem pszichológus-kutatói által végzett kísérlet. Az is kiderült, hogy kétszeresére növekszik a hibák száma is.

Dr Melina Kunar az egyetem pszichológia tanszékéről, és Dr. Todd Horowitz a Harvard orvosi karáról több kísérletet is végzett, melynek során a résztvevőknek egy számítógép képernyőjén mozgó korongot kellett észlelniük és reagálni rá. Néhány résztvevőt nem zavartak a feladat teljesítése közben. Mások telefont kaptak, hogy egy időben beszélgessenek is, hobbijukról vagy más érdeklődési körükről. A kutatók azt találták, hogy a beszélgetők reakcióideje átlagosan 212 milliszekundummal lassabb lett. Ennyi idő alatt a 95 km/h-val közlekedő autó 5,7 métert tesz meg, így a telefonbeszélgetés minden bizonnyal növeli a féktávolságot. A telefonáló résztvevők 83 százalékkal több hibát is vétettek.

A kutatók megvizsgálták a kihangosítóval végzett telefonbeszélgetés vizuális figyelemre gyakorolt hatását abban az esetben is, mikor a beszélgetés során egy sokkal passzívabban irányított feladatot kellett végrehajtaniuk. A hallott szavakat kellett megismételniük a készülék segítségével. Megfigyelték azt is, mi történik, ha bonyolultabb feladatot adnak nekik, például ha szóláncot kellett játszaniuk. A passzívabb feladat esetében ugyanolyan eredmény született, mint azoknál, akiket nem zavartak beszélgetéssel. A bonyolultabb feladat esetében azonban a reakcióidő 480 milliszekundummal nőtt. Ez azt sejteti, hogy amikor el kell gondolkodnunk a hallott információn és komplex kognitív választ kell rá adnunk, az jelentős mértékű negatív hatást gyakorol a vezetési képességeinkre.

Érdekes módon azt is megfigyelték, mi a hatása annak, ha csak egy történetet kell meghallgatniuk a feladat végrehajtása közben, hogy megtudják, például a rádióhallgatás mennyire befolyásolja a vezetést. Ezért a kísérlet néhány résztvevőjének Bram Stroker Drakula című regényének első fejezetét olvasták fel. Arra is felhívták a figyelmüket, hogy a feladatot követően kérdésekre kell majd válaszolniuk a történettel kapcsolatban. A tapasztalatok alapján ez a tevékenység csak minimális hatással volt a reakcióidőre és a pontosságra.

Dr Melina Kunar, a kutatás vezetője elmondta: "A kutatásunk megmutatja, hogy maga a kihangosító készülék használata nem csökkenti jelentős mértékben a telefonálás vezető figyelmére gyakorolt hatását. A beszélgetés közben adott válaszok az agyi forrásokért vetekszik olyan más tevékenységekkel, melyek egyszerűen nem futhatnak párhuzamosan. Kialakul a kognitív 'üvegnyak' effektus az agyban, különösen ami a szóformálás komplikált műveletét illeti."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!