Most kiderül, mi a hülyeség

A "hülyeség" pszichológiájáról végeztek kutatást az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (ELTE) - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

Aczél Balázs, az egyetem adjunktusa elmondta, a „hülyeség” fogalmának a pszichológia nyelvére való lefordítását célul kitűző kutatás azt vizsgálta, hogy az emberek mely helyzetekben, milyen viselkedési formák leírására használják a kifejezést.

„Erről furcsamód a pszichológia eddig semmit nem tudott, nem voltak ilyen vizsgálatok” - hangsúlyozta a kutató.

A kutatáshoz internetről összeszedett történeteket is felhasználtak, valamint hallgatókat kértek meg, hogy írjanak naplót a mindennapokban tapasztalt „hülyeségekről”. A feljegyzéseket és történeteket 150 „bírának" adták ki, akik 90 százalékban megegyeztek egymás között abban, hogy egy-egy helyzetben használnák-e a kifejezést vagy sem.

Az eredmények szerint a kifejezést például akkor alkalmazzák az emberek, amikor valaki magabiztos olyan dologban, amelyekhez igazából nincs megfelelő képessége, tehetsége vagy tudása. Ilyen például, amikor valaki ittasan vezet - magyarázta Aczél Balázs.

Hozzátette: a kifejezés használatának érdekessége az is, hogy szándékosan nem lehet „hülyeséget” csinálni, az emberek megítélése szerint a „hülyeség” nem lehet célvezérelt viselkedés eredménye.

A hülyeség Besenyő Pista bácsi szerint:

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!