Százból csak két embernek van ilyen szeme – Mutatjuk, miért ennyire ritka

A zöld szem nemcsak ritka, hanem tudományos szempontból is különleges: mutatjuk, miért van keveseknek ilyen szemszíne.

A zöld szem különleges. Ez a legritkább természetes szemszín a világon: az Amerikai Szemészeti Akadémia (AAO) becslése szerint a világ lakosságának alig 2 százaléka rendelkezik vele. De vajon miért lehet ennyire ritka ez az adottság? Mutatjuk, mit mond erről a tudomány.

zöld szemű lány arca közeli felvételen
Fotó: Getty Images

Miért ritka a zöld szem?

Mint azt az IFLScience írja, szakértők szerint nagyjából 10 ezer évvel ezelőttig az emberek túlnyomó többségének barna volt a szeme. Idővel megjelent azonban egy vagy több olyan genetikai mutáció, amely csökkentette a melanin termelődését a szivárványhártyában. Ez nyitotta meg az utat a világosabb szemszínek, például a kék, a mogyoróbarna és a zöld szem kialakulása előtt. A melanin természetes pigmentként ugyanis nemcsak a bőr és a haj, de a szem színét is meghatározza. Minél több található belőle a szivárványhártyában vagy íriszben, annál sötétebb árnyalatú a szem színe.

Sokáig úgy tartották, hogy a barna szem domináns, a kék pedig recesszív öröklődésű tulajdonság. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. A tudósok ma már tudják, hogy a szemszín kialakulásában több gén is szerepet játszik, amelyek egymással összetett kölcsönhatásban állnak. Az egyik legfontosabb közülük az OCA2 nevű gén, amely a melanin termelődésében játszik szerepet. Emellett a HERC2 gén bizonyos változatai képesek befolyásolni az OCA2 működését, így kevesebb melanin termelődhet. Ez vezethet világosabb szemszínekhez. A genetikai háttér annyira összetett, hogy ritkán ugyan, de előfordulhat az is, hogy két kék szemű szülőnek barna szemű gyermeke születik.

E ponton érdemes megemlíteni, hogy a zöld szem valójában nem tartalmaz zöld festékanyagot. A különleges árnyalat több tényező együttes hatásának eredménye: kis mennyiségű barna pigment található a szivárványhártyában, amelyhez a sárgás árnyalatot adó lipokróm is társul. Ez utóbbi pigment például a tojássárgája vagy a vaj színéért is felelős. A zöld szem színe azonban nem ezek összekeveredéséből jön létre, hanem abból, ahogyan a fény viselkedik a szivárványhártyában jelen lévő pigmentek mellett. A fény a szövetekről visszaverődve és szétszóródva olyan optikai hatást hoz létre, amelyet az emberi szem zöldnek érzékel.

Kapcsolódó cikk

Ez a legritkább szemszín-bőrszín kombináció
genetika
Ez a legritkább szemszín-bőrszín kombináció

Hasonló jelenség figyelhető meg egyébként a kék szemnél is, azzal a különbséggel, hogy ott gyakorlatilag hiányzik a pigmentek jelentős része. Ennek következtében a visszaverődő fény inkább a rövidebb, kék hullámhosszokat emeli ki – nagyjából úgy, ahogyan az égbolt is kéknek látszik.

Mivel több gén különleges együttállása szükséges a zöld szemszínt biztosító egyensúlyhoz, viszonylag kevés ember örökli ezt a kombinációt. Ezért a zöld szem ma is a világ legritkább szemszíne.

Nincs két teljesen egyforma szem

Érdemes megemlíteni, hogy bár hajlamosak vagyunk egyszerű kategóriákba sorolni a szemszíneket, valójában nincs két teljesen egyforma emberi szem. Ha közelebbről megvizsgálnánk a szivárványhártyát, rengeteg apró árnyalatot, foltot és mintázatot látnánk benne. A szem egyedi megjelenését pedig nemcsak a gének, hanem fejlődési és környezeti tényezők is alakítják. Éppen ezért még az egypetéjű ikrek szeme sem teljesen azonos. Olyannyira nem, hogy az íriszszkennerek képesek megkülönböztetni őket egymástól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!