Hiánycikk a méreginjekció. Annyi a halálbüntetésnek?

A méreginjekció a legtöbbet használt kivégzési módszer az Amerikai Egyesült Államokban. Egy egy uniós tiltás miatt azonban lassan elfogynak a készletek, ami véget vethet a mesterséges halálnak a tengerentúlon.

Európával szemben az USA-ban ez elmúlt évekig több elítéltet végeztek ki, főleg méreginjekcióval. Az Európai Unió tiltakozik, ahogy tud, mivel az emberi jogokkal ellentétesnek tartják a írja az Index.

A lap szerint január 19-én Dennis McGuire levegő után kapkodva, fulladozva halt meg a méreginjekciótól. Halálbüntetését az ohiói Department of Rehabilitation and Correction hajtotta végre. "Kivégzésének 11 vagy több perce alatt, amíg levegőért kapkodott, végig ökölbe szorította a kezét. Kérdésen felül áll, hogy Dennis McGuire több percen keresztül nagyon szenvedett" - meséli Lawrence Hummer katolikus pap, aki látta a kivégzést. Három héttel később, február hetedikén az állam kormányzója, John Kasich elhalasztotta a soron következő kivégzést.

Jogos a kérdés, hogy történhetett meg ez? Az ohiói börtönőrök kísérleti, két gyógyszerből álló koktélt használtak. Miért próbált ki Ohio egy nem tesztelt injekciót, miközben 1999 óta hajtanak végre kivégzéseket méreggel? A válasz a mérgek egyre növekvő hiányában rejlik, ami pedig elsősorban az Európai Unió 2011-es exporttilalmának köszönhető. Ennek hatása már Amerika-szerte érezhető a siralomházakban. A tilalom miatt az amerikai börtönök nem jutnak hozzá a tiopentál-nátriumhoz, ami kulcsfontosságú altató lenne a méreginjekciókhoz. Az elmúlt években több kisebb gyógyszergyár szintén megtagadta a tiopentál-nátrium és más méreginjekció-összetevők szállítását etikai okokból, vagy mert félnek az aktivistáktól, a jogi hercehurcáktól.

Hiánycikk a méreginjekció (Fotó: Europress)

Az EU nem akarja

Az Európai Unió nem csinál titkot halálbüntetéssel kapcsolatos álláspontjából: ez EU-s irányelvek az egyetemes eltörléséről szólnak, és az emberi jogok megerősítéseként értékelnek egy ilyen lépést. A EU-s diplomaták és vezetők folyamatosan számon kérik az USA-n a halálbüntetést, és a soron következők végre nem hajtására kérik őket.

Azt még nem tudni, mi lesz a vita vége, de ha gazdasági szempontok döntenek, lehet hogy vége a mesterséges halálnak az Egyesült Államokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!